A Balti-tenger térségének nyolc állama a szélenergia nagy mértékű kiaknázásáról állapodott meg

szélenergia

Dánia, Finnország, Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország, Németország és Svédország állam- és kormányfői a szélenergia nagy mértékű kiaknázásáról állapodtak meg kedden koppenhágai csúcstalálkozójukon az európai energiaválság közepette.

A Balti-tenger térségének országai nyilatkozatukban közölték, hogy 2030-ra a tengeri szélerőművekből nyert energiát meghétszereznék csaknem 20 gigawatt kapacitásra.

„Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyverként használja az energiát, és ezzel Európát energiaválság szélére sodorta” – hangsúlyozta Mette Frederiksen dán kormányfő sajtótájékoztatóján. Az ukrajnai orosz hadművelet és a klímaváltozás elleni küzdelem miatt „ambiciózus döntésekre" van szükség – mondta.

„Elszántak vagyunk energetikai együttműködésünk és ellenállóképességünk erősítésében” – olvasható a dokumentumban. A résztvevő országok ezért gyorsabb engedélyeztetési eljárásokra fognak törekedni a szélerőműprojektek ügyében. A tengeri szélerőművek potenciálját a Balti-tengeren összesen 93 gigawattra becsülik.

A csúcstalálkozón egyébként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részt vett. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy „a szél erejét használva távolodunk el az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól”. A balti-tengeri szélerőművek 2030-ra mintegy hatmillió háztartást láthatnának el energiával.

Dánia májusban már tartott egy csúcstalálkozót az északi-tengeri szélenergia kiaknázásáról. Németország, Dánia, Belgium és Hollandia akkor a tengeri szélerőművek kapacitásának legalább 65 gigawattra történő emeléséről határoztak 2030-ig. A teljesítményt egyébként 2050-re 150 gigawattra tervezik növelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?