Duda: az Európai Bizottság megszegte a megállapodást a helyreállítási tervről

Andrzej Duda

Az Európai Bizottság megszegte a lengyel helyreállítási tervre vonatkozó megállapodást, politikai ügyként kezeli a témát – jelentette ki egy hétfői rádióinterjúban Andrzej Duda lengyel elnök.

Dudát a Radio Zet lengyel kereskedelmi csatornának adott terjedelmes beszélgetésben arról is kérdezték, Lengyelországnak kifizetik-e  a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós alap neki járó összegét.

„Ez egy politikai probléma, és ma ez politikai játszma kérdése” – válaszolt a lengyel elnök. Felidézte: a helyreállítási eszközök folyósításának egyik feltételéről, a lengyel legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara átalakításáról saját maga tárgyalt Brüsszelben.

„Mint látszik, mindazon (...) tárgyalásokkal ellenében a megállapodásainkat megszegték” – jelentette ki, „brutális politikának” nevezve az bizottság és más uniós szervek képviselőinek lépését.

A bizottság, majd az Európai Unió Tanácsa is júniusban hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet. Ennek eszközeinek kifizetését viszont a tervben foglalt szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – teljesítéséhez kötik. Az első mérföldkövek teljesítését azonban Varsó és Brüsszel jelenleg eltérően értelmezi.

Vasárnapi sajtóértesülések szerint négy európai bírószervezet panaszt nyújtott be az Európai Bírósághoz amiatt, hogy a bizottság jóváhagyta a lengyel helyreállítási tervet.

A panasz szerint a mérföldkövek a jogállamisági tekintetben nem elegendőek, és nem biztosítják a bírósági rendszer védelmét.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a PAP hírügynökségnek aláhúzta: az uniós testületek döntése a lengyel helyreállítási terv jóváhagyásáról érvényben marad, a  bírósági szervezetek panasza nincs erre hatással. A kormány előfinanszírozás útján el is kezdte a helyreállítási tervben foglalt projektek megvalósítását – erősítette meg a szóvivő.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő augusztus elején aláhúzta: ő az uniós pénzeket „egységként” szemléli, elsősorban a strukturális, a kohéziós alapok, valamint a közös agrárpolitika eszközei érdeklik, mert ezek „ötszörösét teszik ki” a lengyel helyreállítási tervnek. Hozzátette viszont: Lengyelország „nem fog elveszíteni semmilyen pénzt”, a helyreállítási alap eszközeinek folyósítása is „csak idő kérdése”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?