Újabb részletekre derült fény a titkos Trump-dokumentumok kapcsán

A német államfő szerint Donald Trump kiszámíthatatlan

Donald Trump előző amerikai elnök egyik jogásza júniusban aláírt egy nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy a Trump Mar-a-Lago-i rezidenciáján tárolt összes titkosított dokumentumot visszajuttatták a kormánynak – írta a The New York Times című amerikai napilap szombaton.

A nyilatkozatot azután írták alá, hogy Jay Bratt, az amerikai igazságügyi minisztérium egyik magas rangú nemzetbiztonsági tisztségviselője Trumpnál járt június 3-án – értesült a lap.

A látogatás során Bratt találkozott Trump két jogászával, hogy megbeszéljék a titkosított információk kezelésének részleteit.

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) augusztus 8-án előre be nem jelentett házkutatást tartott Trump rezidenciáján. Hivatalban lévő vagy volt államfő esetében korábban soha nem fordult elő hasonló az Egyesült Államok történetében.

A nyomozók több doboznyi iratot foglaltak le. Ezek között szerepelnek minősített iratok, köztük szigorúan titkos, titkos és bizalmas jelzésű dokumentumok, úgynevezett TS/SCI (Top Secret/Sensitive Information) jelölésű iratok. Donald Trump és csapata vitatja az iratok minősített voltát, arra hivatkozva, hogy a volt elnök a hivatalából történt távozása előtt feloldotta azok minősítését.

Trump ellen a kémtörvény megsértésének gyanújával indítottak nyomozást – derült ki a pénteken nyilvánosságra hozott házkutatási parancsból.

A volt elnök szombaton azt írta az általa létrehozott közösségi oldalon, a Truth Socialon, hogy az igazság az ő oldalán áll.

Taylor Budowich, Trump egyik szóvivője közleményben bírálta az FBI „példátlan és szükségtelen razziáját”, amely szerinte a demokraták újabb „boszorkányüldözésének” része.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?