Remišová: Továbbra sincs megegyezés az ombudsmanjelöltről

Remisová

Továbbra sincs közös jelöltje a kormánypártoknak az emberi jogi biztos posztjára. Nincs politikai egyezség – jelentette ki szerdán Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes.

„Fontosnak tartom, hogy a kormánypártok megegyezzenek egy jó jelöltben, aki szakmai szempontból is garanciát jelent majd az emberi jogok védelmére, Szlovákia valamennyi polgára számára” – folytatta Remišová azzal, hogy minél hamarabb megegyezésre kellene jutni.

Ugyanakkor hozzátette, jobb, ha egyelőre nincs politikai egyezség, mintha egy olyan jelöltet választanának meg, mint a jelenlegi főügyész, Maroš Žilinka, akinek tevékenységét több szempontból csalódásnak tartja.

Az ombudsman posztja hónapok óta betöltetlen, Mária Patakyová megbízatása március 29-én ért véget. Az emberi jogi biztos irodájában 381 beadvány halmozódott fel, csak júliusban újabb 100 érkezett.

A parlament február óta halasztgatja az ombudsman megválasztását. Az OĽaNO július végén erősítette meg a TASR-nek, hogy kész előterjeszteni a koalíciós partnereknek a jelöltjeit és egyeztetni róluk. Az SaS időközben bejelentette, hogy kilép a kormányból, az ombudsman posztjával kapcsolatban a TASR-nek azt mondta, több szakemberrel is tárgyal. A Za ľudí továbbra is közös koalíciós jelöltet szorgalmaz, a Sme rodina nem nyilatkozott. Augusztus 26-ig lehet jelölteket állítani a posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?