Az SaS a jövő hét folyamán kézbesíti követeléseit Hegernek

Richard Sulík

Az SaS a jövő hét folyamán adja át követeléseit Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőnek. Egyelőre nem konkretizálták, milyen feltételek mellett hajlandóak kormánykoalícióban maradni, az egyetlen ismert követelés Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter távozása a kormányból.

„Elsőként a miniszterelnökkel közöljük a követeléseinket” – nyilatkozta Anna Zemanová, az SaS frakciójának vezetője. Hozzátette, a feltételekről csak az e heti Országos Tanácsának ülésén döntöttek.

Marián Viskupič, az SaS képviselője szintén természetesnek tartja, hogy a követelésekről először a kormányfőt tájékoztatják.

Az SaS a héten felmondta a koalíciós szerződést, augusztusra várja Eduard Heger kormányfőtől az új megállapodás kidolgozását, amely tükrözi a jelenlegi politikai erőviszonyokat. Mivel a Za ľudíból több képviselő átlépett az SaS-be, a liberális párt képviselői klubja a második legerősebb kormánypárti frakció a parlamentben. Az új koalíciós szerződésről szóló tárgyalásokon ez alapján a házelnöki posztra is igényt tarthatna az SaS.

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament jelenlegi elnöke a TA3 televízióban kijelentette, kész bármikor megnövelni pártja parlamenti frakciójának létszámát. „Csak rajtam múlik, mikor jelentem be, hogy három képviselővel bővült a képviselői klubunk. Romana Tabákról, Ján Krošlákról és Jozef Šimkoról van szó” – mondta Kollár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?