Újjáépítési alapot létesítene Ukrajna számára az Európai Beruházási Bank

Ursula von der Leyen

A koronavírus-válság utáni segély- és támogatási programok mintájára háború utáni újjáépítési alap létrehozására terjesztett elő javaslatot az Európai Beruházási Bank (EIB) a svájci Luganóban az Ukrajna újjáépítéséről megrendezett konferencián, amelyen részt vesz többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök is.

A háború sújtotta ország kormánya első alkalommal ismerteti az újjáépítési folyamat prioritásait. A kétnapos találkozón mintegy 40 potenciális donorország, valamint nemzetközi szervezetek és pénzügyi intézmények vesznek részt.

Az EIB egy „EU-Ukrajna Gateway Trust Fund” (E-U GTF) létrehozását javasolja, amely kezdetben 20 milliárd eurót biztosítana vissza nem térítendő támogatásként, hitelként és garanciaként az uniós országoktól és az uniós költségvetésből – derül ki dokumentumból, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Magánbefektetők hozzájárulásával ezt követően akár 100 milliárd eurót is mozgósítanának, ami Ukrajna azonnali szükségleteinek mintegy felét fedezné. A pénzt elsősorban az infrastruktúra, például a hidak, a víz- és energiaellátás, de akár a távközlési hálózatok újjáépítésére is fel lehetne használni.

Az EU az EIB közreműködésével a kis- és középvállalkozások támogatására a koronavírus-válság idején indított programhoz hasonló támogatási alap létesítését Ukrajna újjáépítésének a finanszírozásához az Európai Bizottságnak és az uniós tagállamoknak még jóvá kell hagyniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?