Kulturális tárca: Tudunk a külföldieknek eladott műemlékek problémájáról

Felújítják a Slavínt Pozsonyban
Pozsony |

„Tisztában vagyunk a problémával” – közölte a külföldi tulajdonosok által megvásárolt műemléképületekkel kapcsolatban a kulturális minisztérium, hozzátéve, hogy hosszú távú és rendszerszintű megoldást keres. A minisztérium azokra a sajtóhírekre reagált, melyek szerint Magyarország különféle cégeken keresztül folytatja a műemléképületek vásárlását Szlovákiában.

„Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy az államnak óriási adóssága van a műemléképületek felújításával kapcsolatban, az összeg az előző kormányok idején csillagászati méreteket öltött és elérte az 5,5 milliárd eurót” – jelentette ki Zuzana Viciaňová, a minisztérium szóvivője. Emlékeztetett, hogy a tárca jelenlegi vezetése 14 millió euróra emelte a felújításokra szánt keretösszeget, és a kormányzati ciklus végéig közalapítványt akar létrehozni a források további bővítésére.

Az eladásokkal kapcsolatban Viciaňová elmondta, bár az államnak elővásárlási joga van, nem lehet törvénnyel szabályozni a vásárló nemzetiségét. „A törvény szerint a külföldi tulajdonosnak is ugyanúgy kell gondoskodnia a kulturális műemlékekről, a műemlékvédelmi hivatalok pedig a megfelelő eljárás keretében ellenőrzik ezt” – tette hozzá a szóvivő.

A témával kapcsolatban először tavaly ősszel megjelenő sajtóinformációk nyomán a szlovák külügyminisztérium figyelmeztetett, hogy illik tájékoztatni az érintett országot a területén zajló ilyen jellegű tevékenységről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?