64. Komáromi Nagydíj, újra teljes gőzzel

kajakkenukn

64. évfolyamában ismét visszatér a régi kerékvágásba a kajak-kenusok Komáromi Nagydíja, melyre most hétvégén kerül sor.

A nagy múlttal rendelkező versenyt tavaly is megrendezték, az akkor még javában tomboló koronavírus-járvány azonban szigorú keretek közé szorította azt. „Kötelező volt a maszkviselés, és ki kellett jelölnünk külön-külön szektorokat, amelyekben tilos volt az átjárás, azaz még a szülők sem mehettek oda versenyző gyerekeikhez – elevenítette fel lapunknak a Komárom Nagydíj 2021-es évfolyamát Demin Viktor, a helyi klub elnöke, versenyigazgató. – Idén visszatérünk a hagyományokhoz, több mint 400 résztvevőt várunk a nemzetközi megmérettetésre.ˮ

A hazai kajak-kenusokon kívül Magyarországról és Olaszországból érkeznek sportolók, elsősorban gyerekek. „Volt rá példa a nagydíj történetében, nem is olyan régen, hogy olimpikonok, olimpiai érmesek is rajthoz álltak Komáromban, de most a fő fókusz a fiatalokon lesz. Nekik óriási motivációt jelent egy ilyen nagy verseny. Szardíniáról, Szicíliából is érkeznek kajakosok, így a kapcsolatépítés, sőt, az angol nyelv gyakorlása további pluszt jelent majd sportolóinknakˮ – jegyezte meg Demin.

A 64. Komáromi Nagydíj a mai ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét. Szombaton (10.00) és vasárnap (8.30) már teljes gőzzel zajlanak majd az 500, 2000 és 5000 m-es versenyek (utóbbiak a Szlovák Kupa sorozatának részeként). A kajakosok és a kenusok is egyesben és párosban indulhatnak, életkor szerinti bontásban: külön versenyeznek a 9–14 évesek, a kadettok, az ifik, a felnőttek és a veteránok, minden csoportban mindkét nem képviselői. A versenyre a kajak-kenu klub központjában kerül sor, a Vág folyó vasúti híd melletti részén, a belépés ingyenes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?