Korčok: A magyar álláspont szűkíti a V4-ek külpolitikai együttműködését

Ivan Korčok
Pozsony |

Magyarország álláspontja és az ukrajnai háborúval kapcsolatos kijelentései jelentősen leszűkítik a V4-ek együttműködését külpolitikai kérdésekben, jelentette ki a csütörtöki kormányülést követően Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt). Ezzel Orbán Viktor magyar kormányfő bejelentésére reagált, aki háborús veszélyhelyzetet hirdetett, és a háborús konfliktus mellett a brüsszeli szankciós politikára is hivatkozott, amely szerinte „drasztikus áremelkedést” és „hatalmas gazdasági felfordulást” okoz. Korčok ezt nem megfelelő, „inkorrekt” megfogalmazásnak tartja.

„Semmiféle brüsszeli szankciók nem léteznek. A szankciókat az Európai Unió tagállamai fogadták el, válaszul az orosz agresszióra” – hangsúlyozta. Korčok úgy nyilatkozott, Magyarország teljesen eltérő álláspontra helyezkedett az ukrajnai háború megítélésében, mint a V4-ek másik három országa. „Mi nem állunk háborúban, de a lehető legmélyebben érint bennünket” – figyelmeztetett Korčok Szlovákia, Csehország és Lengyelország egybehangzó álláspontjára. Úgy véli, ha minden uniós tagállam úgy viszonyulna a háborúhoz, mint Magyarország, hogy „ez minket nem érint”, akkor Szlovákia keleten már nem Ukrajnával, hanem egy másik országgal lenne határos.

Magyarország hozzáállása ellenére Korčok nem akar a V4-ek széteséséről beszélni. Úgy véli, a tagállamok belső együttműködésében továbbra is egyetértésre lehet jutni, de külpolitikai kérdésekben oda a visegrádi egység. „Nem érzek késztetést arra, hogy külpolitikai kérdésekben a V4-ek szoros együttműködésének benyomását keltsem” – szögezte le Korčok.

A magyar kormány szerdán (május 25.) hirdetett háborús veszélyhelyzetet. Orbán Viktor kormányfő ezt egy Facebookon közzétett videoüzenetben jelentette be. Orbán azt mondta, az Ukrajnában zajló háborúnak „még senki sem látja a végét”, de folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, „kockára teszi fizikai biztonságunkat”, és veszélyezteti a gazdaság és a családok energiaellátását, valamint anyagi biztonságát. „Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedéshez vezettek” – jelentette ki Orbán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?