Čaputová az emberek helyzetéről és a környezetvédelemről beszélt Szencen

fds

A város iskoláiban uralkodó helyzetről, az ukrajnai menekültek integrálásáról és környezetvédelmi kérdésekről beszélt Zuzana Čaputová államfő Dušan Badinský polgármesterrel a Szencen (Senec) tett szerdai látogatása során.

Az államfő a közösségi hálón tájékoztatott a látogatásról. „Arról tájékozódtam, hogyan kezd megmutatkozni a drágulás az emberek szociális helyzetén, továbbá az óvodák korlátozott kapacitásával kapcsolatos helyzetről” – jegyzete meg az államfő.

Čaputová találkozott a műanyag palackokat és fémdobozokat visszaváltó berendezéseket kifejlesztő cég vezetőivel és a visszaváltó rendszer üzemeltetőjével is. „Örömmel hallottam, hogy milyen gyorsan és jól sikerült bevezetni a műanyag palackok és fémdobozok visszaváltását” – jelentette ki az államfő. A tájékoztatás szerint a lakosság 90 százaléka használja a visszaváltókat, az államfő szerint ez erősíti a körkörös gazdaságot, amely új munkahelyeket teremt, új megoldásokat eredményez és segíti a klímaválság megoldását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?