Pellegrini: Matovič csomagja talán családbarát, de semmiképpen sem infláció elleni

peter pellegrini
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) törvénycsomagját talán lehet családbarátnak nevezni, de infláció elleninek semmiképp – jelentette ki Peter Pellegrini parlamenti képviselő, a Hlas elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Pellegrini azt mondta, sajnálja, hogy a jóváhagyott csomag nem oldja meg a jelenlegi égető helyzetet. „Az idő majd megmutatja, hogy esetleg lesznek-e olyan családok, amelyek a családtámogatási rendszer átalakítása miatt még rosszabbul is járnak, és kevesebb bevételhez jutnak” – jegyezte meg Pellegrini. Megismételte, hogy az intézkedések rengeteg munkavállalót egyáltalán nem érintenek és kimaradtak belőle a nyugdíjasok. Kritizálta, hogy a parlament nem szavazta meg pártja módosító javaslatát a 14. nyugdíj kifizetéséről. „Nem hagyhatnak cserben 1,4 millió nyugdíjast” – jelentette ki.

Valéria Pokorná, a Szlovák Nyugdíjas Egységszervezet (JDS) tagja felszólította a kormánypártokat, legyenek tekintettel saját szüleikre, a magas inflációra, az 1,3 százalékos nyugdíjemelést pedig alamizsnának nevezte. Kitért a magas energia- és élelmiszerárakra. „A minimálnyugdíjból élők már csak a legszükségesebb dolgokat vehetik meg. Már a zöldség, a gyümölcs is tabu számukra, egyszerűen nincs rá pénzük” – mondta Pokorná.

Pellegrini Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt is bírálta. „Örökre Igor Matovič lakája marad, egy fügefalevél, amivel Matovič takarózik, Heger pedig tolerálja a fantazmagóriáit” – jelentette ki. A Hlas elnöke a koalícióban uralkodó viszonyokat és egyes törvénytervezetek parlamenti megvitatásának folytonos halasztgatását is kritizálta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?