Kizárták Hatrákovát és Tabákot az OĽaNO képviselői klubjából

Romana Tabák
Pozsony |

Katarína Hatrákovát és Romana Tabákot kizárták az OĽaNO képviselői klubjából, miután a két képviselők nem járult hozzá Robert Fico (Smer) előzetes letartóztatásának bíróság általi elrendeléséhez.

„Most tájékoztattak arról, hogy kizártak” – mondta Hatráková, majd sajnálatát fejezte ki azt illetően, amilyen módon ezt közölték vele képviselőtársai. Mint mondta, nem számít más pártok ajánlatára, független képviselőként folytatja tovább a parlamentben.

„Ma az OĽaNO 50 képviselőjéből kettő, Katarína Hatrákova és Romana Tabák hűtlen lett a mozgalmunk értékeihez és programjához, amit korábban ők is aláírtak. Elárulták az OĽaNO szavazóit azzal, hogy nem engedtek utat az igazságszolgáltatásnak” – mondta Michal Šipoš frakcióvezető.

A parlament szerdán voksolt a Smer elnökéről. Robert Fico előzetes letartóztatása mellett szavazott a teljes SaS-frakció és az OĽaNO képviselőinek többsége, kivéve Romana Tabákot, aki nem szavazott, valamint Katarína Hatrákovát, aki tartózkodott. A Sme rodina képviselői szintén tartózkodtak, a Za ľudíból mindenki igennel voksolt. Fico kiadása ellen szavaztak a Smer és a Hlas képviselői, az ĽSNS képviselői nem szavaztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?