Megszakították Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló bizottsági ülést

ficosogoraisbeszall
Pozsony |

Robert Fico (Smer) volt kormányfő elutasította a részvételt a parlament mentelmi bizottságának szerdai ülésén. „Az ellenzék szerint nincs értelme részt venni a hihetetlen és őrült politikai eljárásban” – jelentette ki a Smer elnöke.

A parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottsága szerdán délben kezdte tárgyalni a Fico kiadásához szükséges hozzájárulási kérelmet. A 15 tagú bizottságnak egy határozatot kellene elfogadnia, melyről a tervek szerint csütörtök reggel tárgyal a parlament. Az ellenzék indítványozta Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter leváltását, a rendkívüli parlamenti ülés szerdán 2-kor kezdődött. Anna Andrejuvová (OĽaNO), a mentelmi bizottság elnöke bejelentette, a kormánytag leváltásával kapcsolatos ülésre való tekintettel megszakították Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló tárgyalást. A rendkívüli ülés után, este 7-kor ül össze ismét a testület, azt azonban a bizottság elnöke sem tudta megmondani, körülbelül mikor várható a szavazás. Az biztos, hogy előzetesen három képviselő kért szót, valamint a gyanúsított ügyvédjein kívül a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze is a képviselők rendelkezésére áll.

Előbb-utóbb

Grendel Gábor (OĽaNO), a parlament alelnöke jelezte, ha csütörtökön délután 5 óráig nem fejeződik be a parlamenti vita, a szavazás jövő hétre tolódik. A Smer délután 4 órai kezdettel tüntetést szervez a pozsonyi parlament épülete elé. „Robert Ficóért, jogállamért, Szlovákiáért” – áll a párt Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben. Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője nem zárta ki, hogy az ülés elhúzódik és csak jövő hét kedden szavaznak az ügyről. Hangsúlyozta, a bizottsági ülést a képviselők kérésére nem hívták össze korábban, a cél az volt, hogy minden érintett számára lehetővé tegyék a részvételt. Hozzátette, a Smer képviselői valószínűleg főnökük védelmére kelnek és igyekezni fognak áldozatként beállítani. Az idő azonban nem elhanyagolható tényező, hiszen az ügyész javaslata szerint azért van szükség Fico vizsgálati fogságba helyezésére, mert fennáll a veszélye, hogy befolyásolja a tanúkat, illetve a szakértőket.

Áldozati szerep

A volt háromszoros miniszterelnök személyesen nem jelent meg a meghallgatáson, helyette a gázárak drágulásáról tartott sajtótájékoztatót. David Lindntner mellett Svetozár Chabada, Fico sógora képviselte a bűnszervezet létrehozásával meg-gyanúsított politikust. Boris Kollár (Smer rodina) házelnök is jelen volt az ülésen, bár nem tagja a mentelmi bizottságnak, képviselőként bármely bizottság tárgyalásán jelen lehet, szavazati joggal viszont nem rendelkezik. Andrejuvová elárulta, a Smer képviselői levélben értesítették, hogy nem vesznek részt az ülésen – a bizottság 10 tagja abszolválta a meghallgatást. Fico állítja, a parlamenti vita során kiáll magáért, a bizottság előtt azonban nem látta értelmét, hogy megjelenjen. Gúnyos megjegyzést tett Alojz Baránik (SaS) koalíciós képviselőre, majd konstatálta: „Az ellenzék azon a véleményen van, hogy nincs értelme részt venni ebben a hihetetlen és őrült politikai folyamatban”. Újonnan megismételte érvelését, mely szerint meggyanúsításával a kormány teljesen tönkre akarja tenni az ellenzéket. Úgy véli, az ellenzéki pártok ellehetetlenítésére irányuló támadások hosszú távon folytatódni fognak. Állítása szerint a kormány saját tehetetlenségét próbálja leplezni, mivel nem tud reagálni az ország akut problémáira. „Harcolni fogunk minden rendelkezésünkre álló jogi eszközzel” – jegyezte meg. Hozzátette, senkinek nem kellemes, ha börtön fenyegeti, nem fog hősködni és fogkefével a kezében futkosva úgy tenni, mintha tréfadologról lenne szó. „Akár egy évet is ülhetek. És miért? Azért, mert sajtótájékoztatótat tartottam és igazat mondtam Matovičról és Kiskáról. Azért, mert kitaláltak egy bűnszervezetet, hogy Lipšic, Matovič kutyája ellenőrizhesse és irányíthassa az eljárást” – folytatta, majd Robert Kaliňák (Smer) védelmére kelt, aki szerinte ártatlanul van rács mögött. „Bűnözök, akik visszaélnek a demokráciával” – mondta.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő hangsúlyozta, szabad kezet adtak a bűnüldöző szerveknek, majd felemlegette Malina Hedvig ügyét. „Emlékezzünk vissza Malina Hedvig esetére, arra, hogy a belügyminiszter az aktákból hozott nyilvánosságra részleteket, arra, miként félemlítette meg az áldozatot” – mondta Heger, majd hozzátette, már akkor sem tudták leplezni valódi identitásukat. Figyelmeztetett, Ficóék ellen azok az emberek tettek vallomást, akiket ők maguk ültettek magas funkcióba és hatalmas korrupciós rendszer részét képezték.

Jogi harcok

Lindtner, Fico jogi képviselője a parlamentbe érkezve azt mondta, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) monokratikus szerv és Daniel Lipšic speciális ügyészhez hasonlóan a hivatal összes ügyészét ki kellene zárni az eljárásból. Az ügyvéd jelezte, panaszt emelt az ügyész elfogultsága ellen. Dalibor Skladan, a Főügyészség szóvivője a TASR hírügynökséget tájékoztatta, előzetesen nem kommentálják az ügyet, melyben döntés várható a Főügyészség részéről.

Hamran István, országos rendőrfőkapitány a Denník N-nek adott interjúban kijelentette, meggyőződése, hogy Kaliňák és Fico esete megállja a helyét a bíróságon. Fico a rendőrségi kihallgatás után azt állította, nem érti, mivel gyanúsítják. Hamran szerint mindez csak álca, a Smer elnöke nagyon is jártas a büntetőjogban, ezt igazolja docensi címe is. Ha pedig tényleg nem értené, jogában áll ügyvédet fogadni, aki elmagyarázza neki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?