Így csökkenthetnénk az élelmiszerárakat

potraviny
Pozsony |

A szlovákiai élelmiszergyártók szakmai szervezetei szerint az ágazatuknak sürgősen állami támogatásra lesz szüksége, ha a kormány valóban enyhíteni szeretné az ukrajnai háború negatív gazdasági következményeit és a történelmi csúcsokat döntögető inflációt.

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) és a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) arra kéri a szlovák kormányt, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassa a hazai élelmiszer-termelést.

„Az állam stratégiai pénzügyi támogatásának köszönhetően a szlovákiai élelmiszer-termelők stabilizálhatnák a termelésüket. A nemzeti pénzügyi támogatással és az uniós támogatásokkal együtt enyhíthetnének az inflációs nyomáson, biztosítva az élelmiszerek elérhetőségét a lakosság számára”

– mondta Emil Macho, az SPPK elnöke. A szakmai szervezetek 15,7 millió eurós támogatás mihamarabbi elosztását követelik. Ebből 10 millió eurót az élelmiszer-termelés, a többit pedig a mezőgazdasági termelők támogatására fordítanának. Emellett szükség lenne a megnövekedett nyersanyagköltségek és a magas energiaárak kompenzálására. A javaslatuk szerint az élelmiszer-feldolgozókat besorolnák a védett fogyasztók közé, szabályozott árakkal és átvételi mennyiségekkel, így biztosítva a biztonságos gáz- és villamosenergia-ellátást az ágazat számára.

„A kormány lassan reagál, és mi nem tudjuk, hányadán állunk” – figyelmeztet Marián Šolty, az SPPK alelnöke. „Az állam által hozott intézkedéseket elégtelennek tartjuk. Fokozni kell az élelmiszeripar támogatását, ugyanis ez az egyetlen esély arra, hogy megfizethető élelmiszereket állítsunk elő” – tette hozzá Daniel Poturnay, a PKS elnöke. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?