Orvosok figyelmeztetnek: Megnőtt a gyógyszermérgezéssel kórházba kerülő gyerekek száma!

d

A pozsonyi gyermekkórház (NÚDCH) orvosai közölték, hogy az utóbbi napokban a megnövekedett azon gyerekek száma, akik gyógyszermérgezéssel érkeztek a sürgősségi osztályukra!

 

A kórház sürgősségi osztályára a múlt héten négy gyermeket szállítottak, akiket paracetamol tartalmú gyógyszerek és más készítmények kombinációjával kábítottak el. "A paracetamol-mérgezés annyiban veszélyes, hogy kezdetben nem feltétlenül jelentkeznek a tünetek, de 24 óra elteltével kialakulhatnak, és ekkor a máj tartósan károsodhat" - mondta Jakub Gécz, a sürgősségi osztály orvosa. A tünetek közé a hasfájás, hányinger, hányás tartoznak. A szakértők hozzátették, hogy a gyerekek néha más hatóanyagokkal, például koffeinnel együtt szedik a paracetamolt, amikor is fennáll a koffeinmérgezés veszélye, és a gyors szívdobogást, szédülést, görcsöket, tudatzavarokat és egyéb tüneteket tapasztalnak.

Az ilyen mérgezések egyre gyakrabban fordulnak elő, az orvosok már 12 éves kortól fogadtak pácienseket, akik azzal a szándékkal szedték be a gyógyszereket, hogy kárt okozzanak magukban, hozzátették azonban, hogy a múltban átlagosan havonta egyszer érkeztek páciensek ezzel a problémával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?