Március kilencedikétől Nyitra megyében is ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek

Március kilencedikétől Nyitra megyében is ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek

Szerdától visszavonásig Nyitra megyében is ingyen utazhatnak a helyközi autóbuszokon azok az Ukrajnából érkezett háborús menekültek, akik megfelelő iratokkal tudják igazolni jogosultságukat – értesült lapunk iparági forrásból.

Szerdától, azaz március kilencedikétől visszavonásig, Nyitra megyében a helyközi autóbuszokon ingyen utazhatnak mindazok az ukrajnai háborús menekültek, akik a megfelelő iratokkal tudják igazolni magukat. Tehát, érvényes, az ukrán hatóságok által kiadott útlevéllel, vagy más hivatalos, ukrajnai állampolgárságot igazoló irattal és egyúttal a szlovák rendőrség által kiadott hivatalos igazolással. Ugyanígy ingyen utazhat az is, aki hivatalos irattal tudja bizonyítani, hogy Szlovákiában ideiglenes menekültstátusszal rendelkezik. Az Arriva vállalat már felkészült a szállításra, a mentejegykiadó automata gépeikbe külön 40-es tarifaszámmal és Segítség – Ukrajna – elnevezéssel került be ez a speciális menetjegy, az utazás hosszától függetlenül. Az intézkedésről a sofőröket is értesítették, a tájékoztatókat pedig a buszokban is kiragasztják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?