Mészáros Györgyre emlékeztek szülőfalujában

Mészáros György
Csallóköznádasd |

Örökös tiszteletbeli alelnökévé választotta a csallóköznádasdi labdarúgóklub lapunk sportrovatának munkatársát, a tragikusan fiatalon elhunyt ifjabb Mészáros Györgyöt.

A dunszerdahelyi területi bajnokság VII. ligájában szereplő egyesület az évzáró taggyűlésén döntött erről.

Gyuri a 2017-es újraindulástól mindenben segítette a klub munkáját. Járt a hazai és idegenbeli meccsekre, ha kellett, rendezőként működött közre, videózott, a szövetség elektronikus rendszerébe töltötte fel az aktuális összeállításokat, de részt vett focikupák és az egyesület báljainak szervezésében is.

„Különleges helyet foglal el a csapat szívében. Az elejétől kezdve mindenben segített, számíthattunk rá, bármilyen feladatról volt szó. Munkáját mindig becsülettel, kellően komolyan véve, de jó kedvvel végezte – mondta lapunknak Méry János, a klub leköszönt elnöke, akit Nagy Imre vált a poszton. – Bár voltak kisebb vitáink, ezekben csakis a csapat érdekét tartotta szem előtt. Halála előtt egy héttel még az általunk szervezett búcsúi bálon segédkezett a büfében. Ötletemet, mely szerint örökös tiszteletbeli alelnökké választjuk, a vezetőség és a tagság is egyhangúlag támogatta. Ez a mininum, amit a klub megtehet érte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?