Svédország úgy döntött, hogy nem ajánl COVID-oltást az 5-11 éves gyerekeknek – közölte csütörtökön az Egészségügyi Ügynökség, azzal érvelve, hogy az előnyök nem haladják meg a kockázatokat – írja helyi információkra hivatkozva a világ egyik legjelentősebb sajtóügynöksége, a Reuters. A fősodratú magyar nyelvű média szokásához híven ezt az információt is elhallgatta.

reuters

"A mai ismereteink birtokában, mivel a gyermekek súlyos megbetegedésének alacsony a kockázata, nem látunk egyértelmű előnyt az oltásukban" – közölte Britta Bjorkholm, az Egészségügyi Ügynökség illetékese egy sajtótájékoztatón.

Britta Bjorkholm
Britta Bjorkholm (Fotó: sverigesradio.se)

Hozzátette, hogy a döntést felül lehet vizsgálni, ha a kutatás megváltozik, vagy ha egy új változat megváltoztatja a járványt. A fokozottan veszélyeztetett csoportba tartozó gyerekek már megkaphatják az oltást.

Decemberben Finnország jelentette be, hogy nem támogatja a gyerekek oltását. A finn Egészségügyi és Jóléti Intézet (THL) közleménye szerint az 5 és 11 év közötti gyermekek oltása nem javasolható mindaddig, amíg nem áll rendelkezésre több információ az oltás biztonságosságáról ebben a korcsoportban, beleértve a ritka mellékhatásokat is. 

Hanna Nohynek
Hanna Nohynek (Fotó: youtube)

„A fő ok, amiért a THL most nem javasolja a védőoltásokat az 5 és 11 év közötti gyermekek számára, a betegség ritka előfordulása ebben a korcsoportban. Az ő esetükben a fertőzés általában enyhe, a súlyos tünetek pedig nagyon ritkák, más betegségekhez képest, amelyeket védőoltással sikerült megelőzni” – mondta Hanna Nohynek, a THL főorvosa.

   Az egészségügyi felügyelet úgy véli, hogy a gyermekek beoltása jelenlegi formájában „nem lassítja jelentősen a járványt”.

„Ha egy társadalom a járvány lefolyását a gyermekek beoltásával akarja befolyásolni, és az előnyök csekélyek, akkor a biztonsági információk fontosabbak” – magyarázta Nohynek.

orban

Svédország és Finnország kifejezetten nem ajánlja a gyerekek oltását, addig Orbán Viktor kiemelten erőlteti. A magyar kormány a világon az elsők között hagyta jóvá a kisgyerekek oltását. Az uniós szervek november 25-én adtak engedélyt a vakcinára, Orbán Viktor másnap már be is jelentette, hogy 2 millió vakcinát rendelt Magyarország. 

duro

A gyerekek oltása ellen  eddig csak a Mi Hazánk Mozgalom emelte fel a szavát. Dúró Dóra, a párt alelnöke többször is azt mondta: egészen addig felelőtlennek tartja, amíg az oltások hosszú távú hatásai és pontos kockázatai nem ismertek. A négygyermekes családanya hozzátette: az oltások hatásairól semmilyen felmérés nem áll rendelkezésre, azokért senki semmilyen felelősséget nem vállal. 

Robert W. Malone

Egy hónapja Dr. Robert W. Malone , a világ egyik legjelentősebb amerikai virológusa – a covid-oltásokban alkalmazott mRNA technológia kifejlesztője a gyerekoltások veszélyeire hívta fel a figyelmet. Malone több helyen kiemelte, hogy az egészséges fiatalok, és különösen a gyermekek esetében a vakcinázás kockázatai meghaladják a vírus elleni védelem előnyeit. Ezt követően a globális közösségi platformok cenzúra-hadjáratot indítottak a neves tudós ellen.