Heger szerint az ellenzék félretájékoztat a védelmi megállapodásról

Eduard Heger Charles Michel
Pozsony |

A Szlovákia és az Amerikai Egyesült Államok közötti védelmi megállapodással összefüggésben azok a politikusok terjesztenek hamis információkat és gerjesztenek gyűlölethullámot, akik az előző kormány idején előkészítették azt – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Charles Michellel, az Európa Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

„Tájékoztattam az ET elnökét azokról a dezinformációkról, amelyeket (Szlovákiában) ezzel a megállapodással kapcsolatban hangoztatnak, és amelyek sajnos tovább mélyítik a gyűlöletet. Azok a politikusok terjesztik ezeket, akik a megállapodást egykor előkészítették” – fogalmazott Heger, hangsúlyozva: céljuk a biztonság megerősítése.

A miniszterelnök elmondása szerint a megállapodás aláírására a következő hetekben kerülhet sor, majd a dokumentum a parlament elé kerül ratifikálásra.

A kormányfő és Michel az ukrajnai feszült helyzetről is egyeztettek. „Keleti határunkon fenyegetéssel állunk szemben. Az Ukrajnát fenyegető veszély Szlovákiát is fenyegeti” – jegyezte meg Heger. Az ET elnökével egyetértettek abban, hogy a feszültség enyhítésére van szükség, és folytatni kell a párbeszédet Oroszországgal.

Michel is hangsúlyozta a diplomácia fontosságát, hozzátette ugyanakkor, hogy az EU az Egyesült Államokkal és a NATO-val közösen kész határozott és átfogó intézkedéseket hozni, ha eszkalálódik a helyzet Ukrajna keleti határán.

A találkozón szóba került a két közelgő EU-csúcs is, amelyek fő témái a gazdaság, a védelem és a biztonság lesznek.

Heger csütörtökön a kormányhivatalban találkozik Mark Rutte holland miniszterelnökkel, hogy az európai politika aktuális kérdéseiről egyeztessenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?