Villanyszerelős per: egy győri férfi azt mondja, őt is meg akarta ölni É. Imre

É. Imre
Győr |

Több mint tíz évvel ezelőtt egy harmadik férfit is megpróbált megölni É. Imre - ezt állítja legalábbis róla maga az érintett, aki tanú a villanyszerelős gyilkosságok perében. Az információt a Blikk tette közzé csütörtökön.  

Az ügyészség a Győri Új Szónak megerősítette, az eset még 10 éve történt, jóval a két villanyszerelő eltűnése előtt. De ha így volt, miért nem szerepel ez a vádiratban vádpontként? - tettük fel a kérdést.  

A szerdai tárgyalás nem kezdődött el, mert rosszul lett É. Imre, s mentőt kért a bíróságra, amely jött is, kivizsgálták, bevitték őt a kórházba. A bíróság aznap egy olyan győri férfit hallgatott volna meg, akiről eddig szó sem volt az eddig közzétett részletek között, de megtudtuk: az illetőt már a kezdetek kezdetén kihallgatták a nyomozók. Dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő a Győri Új Szónak megerősítette, a férfi valóban azt állítja: É. Imre meg akarta ölni - őt is. Az esetet a Blikk írta meg.  

Mint ismert, a vád szerint É. Imre azért végzett 2018-ban M. Zoltánnal és még 2015-ben O. Vilmossal, a két villanyszerelővel, mert tartozott nekik a munkáért és nem akart fizetni. A tanú azt állítja: vele tíz évvel ezelőtt ugyanez történt. Több száz euróval volt adós É. Imre, s megbeszélték: találkoznak és megadja a pénzt. A vádlott azonban nem az eredetileg megbeszélt helyre javasolta a találkozót, azt mondta: ügyvéd jelenlétében fizet. Közben viszont mégis az ikrényi zárt kertek felé kanyarodott az illetővel, pontosan oda, ahol O. Vilmos és M. Zoltán meggyilkolását is valószínűsíti a vád. É. Imre előre ment - mondta a nyomozás során a tanú -, a kertben tett-vett valamit és többször szólt neki, hogy jöjjön be. De ő erre nem volt hajlandó. É. Imre egyszer csak szembefordult vele és - ezt állítja - pisztolyt fogott rá, és meg is húzta a ravaszt. A fegyver nem sült el, s az alatt, amíg É. Imre megpróbálta azt újratölteni, a férfi elmenekült és annyira meg volt rémülve, hogy Ikrénytől hazáig szaladt. 

A tanú kihallgatását a főügyészség indítványozta, s nem kell mondani, hogy szavai mennyire fontosak, ha ezáltal bebizonyosodik: a két villanyszerelő esetéből ismert végzetes forgatókönyv játszódott le M. Zoltán eltűnése előtt körülbelül hat évvel is. 

Kérdeztük: ha ezt a vád elfogadja, akkor miért nem vádolja meg emberölési kísérlettel is É. Imrét? Dr. Gál Katalin szóvivő úgy válaszolt: csak bizonyítékként része ez a vádiratnak, s fontos bizonyíték, ami az eset körülményei mellett a magát megtörtnek és ártatlannak láttató vádlottról is jellemrajzot ad. Még sem lehet az esetből vádpont, mert túl régen történt, és egy ilyen fontos tényállási elemként minden kétséget kizáróan bizonyítottnak kell lenni, hogy valóban emberölés kísértete történt. Ehhez a fegyvert kellene pontosan ismerni, amiről a tanú beszél: bizonyítva, hogy működőképes, valódi fegyverről volt szó, amivel ölni készült a vádlott - s ezt ma már nem lehet eldönteni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?