Már 20 millió ember él zárlat alatt Kínában

koronavírus Kína

Kínában a koronavírus újbóli terjedése miatt már három városban rendeltek el keddre lezárást, amivel 20 millióra emelkedett azok száma, akik zárlat alatt élnek az országban - közölte a kínai állami média.

Anjangban 5,5 millió embert érint a kényszerintézkedés, amelyet tömeges tesztelésre hivatkozva rendeltek el a hatóságok, de az értesítés arról nem szólt, hogy a tesztelés után a zárlat véget ér. Hszianban 13 millió, a Henanban található Jücsouban pedig 1,1 millió ember él lezárás alatt.

Anjangban azután rendeltek el korlátozásokat, hogy hétfőn beigazolódott, ketten elkapták az eredetileg a közép-kínai Vuhanból indult koronavírus omikron változatát. A két eset a közlés szerint feltehetően kapcsolatban áll azzal a másik kettővel, amelyet a múlt hét végén azonosítottak a Pekingtől nem messze lévő Tiencsinben. Ezek az első olyan esetek, amelyeknél az omikron variáns nem külföldről érkezett az országba, hanem helybeli fertőződés történt.

A lezárt területeken a város lakói nem hagyhatják el otthonaikat, a nem alapvető árucikkeket árusító üzletek bezártak, és korlátozták a közlekedést is - derül ki a kínai állami média beszámolójából.

Hszianban és Jücsouban a delta variánst próbálják megfékezni; onnan omikronos esetet még nem jelentettek. Hszianban mintegy 2000 fertőzöttet találtak, és ez a város a legnagyobb járványgóc jelenleg Kínában.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?