A szakértő tanácsa: Maradjon otthon a következő hetekben!

flegr

Jaroslav Flegr cseh evolúcióbiológus elmondta, hogy mire készüljünk a közeljövőben az omikronnal kapcsolatban!

„Az új fertőzések száma az egekbe szökik – míg a delta változatnak körülbelül egy hétbe telt, hogy megduplázza a fertőzöttek számát, addig az omikron kétnaponta teszi ezt. Akik nem bújnak el, már az első omikron hullámban megfertőződnek, akik pedig elrejtőznek, azok a következő hullámokban fertőződnek meg” – írta Flegr a közösségi oldalon.

Az omikron elkerülése nagyon nehéz lesz. Még azok is megfertőződhetnek, akik csak ősszel vagy korábban kaptak el a koronavírust, még a két adag védőoltás felvétele sem véd. A vakcina harmadik adagja nagyjából 70 százalékban nyújt védelmet – írja a pluska.sk.

Flegr szerint rövid időn belül a kórházakban megjelenik a betegek újabb hulláma. Közben nagy problémát jelenthet, hogy az egészségügyi dolgozók, maguk is megfertőződnek és karanténba kényszerülnek.

Nézzük, mit tanácsol a szakértő! Folytatás a galériában!

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?