Czoborová Thaiföldön ünnepelte az Újévet

Új Szó

Zora Czoborová egykori fitnesz bajnok és személyi edző szereti az egzotikus tájakat, ezért is határozott úgy, hogy az Újévet a gyönyörű Thaiföldön ünnepeli. Ám épp ezen a helyen élt túl egy igazi drámát, amikor szó szerint életek forogtak veszélyben.

Czoborová a távoli országban élvezi az édes semmittevést, a kikapcsolódást. Thaiföldöt nagyon szereti, ahova mindig szívesen tér vissza. Férjével Peterrel azonban olyan helyzetbe került itt egyszer, amelyet egyesek nem tudtak volna kezelni.

A kalandfilmbe illő jelenetet nyolc évvel ezelőtt éltek meg. „Egyszer már megtörtént, hogy a hullámokból mentettünk ki egy turistát, aki túlértékelte az erejét. Hát, nem egy vicces dolog” – emlékezett Zora abban videófelvételében, amelyen szerelme a hullámokban bolondozik.

Ebben a pillanatban a szimpatikus Zora meg tudta őrizni lélekjelenlétét, és ösztönösen cselekedett.

Büszkén be kell vallanom, hogy csak én rohantam segíteni, amikor meghallottam a sikoltozást: Help me! Szerencsére a férjem pár másodpercre rá utánam iramodott, mert amikor odaúsztam a 90 kilós sráchoz, az görcsösem belém csimpaszkodott. Sokkos állapotban volt, nem sikerült a hátára fordítanom őt, hogy kiúszhassak vele. És elkezdett húzni a víz alá

– ecsetelte a nehéz pillanatokat Zora.

Férjével, Peterrel

„Peťko segítségével azonban sikerült őt kimentenünk” – mesélte az 54 éves fitnesz bajnok, emlékezve a férfire, akinek megmentette az életét. Ő bizonyára élete végéin nem feledi a szörnyű eseményt. Persze Zora sem. „A nyaralás hátralévő részében az úrfi minden nap rendelt nekem egy italt (pedig nem akartam), és feleségével együtt tapssal üdvözölt engem és barátaimat a tengerparton. Szégyelltem is magam, mert az emberek nem értették, miről van szó – zárta gondolatait Zorica.

Szerencsére most nem ismétlődött meg egy hasonló dráma, a szerelmes házaspár zavartalanul élvezheti szabadságot, a remek ételeket és Thaiföld romantikus környezetét. (Život)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?