Teljes kiábrándulás

Danglár

Mindenkinek elege van már abból, amit járványkezelésként próbál feltüntetni a kormány. Az emberek nem hisznek a jelenlegi vezetésnek, sőt már szinte nosztalgiával emlékeznek az előzőre.

Valójában az összes politikai vezető a megbízhatatlan kategóriába csúszott a közvélemény-kutatásokban. Sűrű a középmezőny, Eduard Heger, Richard Sulík, Boris Kollár és Veronika Remišová is afelé tart, hogy már az ország háromnegyede se bízzon benne. De ami a megdöbbentő: megelőzte őket Robert Fico, ott teker előttük a harmadik helyen. Pillanatnyilag ő a harmadik legmegbízhatóbbnak tartott politikus az országban. Ez ugyan mindent elárul a kormánypárti politikusokról, de a tartós társadalmi trendekről is. Még nem áldozott le a Smer szerencsecsillaga.

Persze megint Fico kezére játszanak a körülmények, újra elemében van, csak úgy sorolja a szegény nép megélhetési gondjait és bárgyú kisfilmeket vesz fel például arról, hogy a kormány bárgyú rendeletei miatt futóléceken indul majd el az édesanyjához karácsonykor Nagytapolcsánba. Részben máris rehabilitálta az egykori romlott államférfit, önmagát.

A megbízhatónak tartott politikusok listáján már csak Zuzana Čaputová köztársasági elnök és Peter Pellegrini előzi meg, kettejükkel tud úgy-ahogy azonosulni a választópolgár.

Az ország politikai vezetése elveszítette az emberek bizalmát. Érthető. Úgy is mondhatnánk, így van rendjén. És ne tekintsünk olyan lekezelően a politikai felmérésekre, mint azt maguk az érintettek, a politikai elit nagy része teszi. Amit a jelenlegi vezetés megmaradt hívei rémisztő fenyegetésnek látnak, másoknak már az újabb változás reményét jelentheti.

Mostanra az egész posztkommunista gépezet, az összes politikai szekértábor és kávéházi okoskodó kompromittálta és lejáratta magát. A király meztelen, a tömeg döbbenten nézi.

Ideje elgondolkodni azon, mi lesz, mi legyen, ha egyszer tényleg véget ér a járvány, merre induljunk. A brüsszeli milliárdok és mindenféle újjáépítési terv csak ugródeszka, egy új politikusi és tisztviselői réteg nélkül semmire se megyünk. De egyelőre csak álmodhatunk arról, hogy tényleg eljön egy igazi változás.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?