Szombat délután majdnem az összes Baross úti üzlet zárva volt (GALÉRIA)

üzletek nyitvatartása
Győr |

Ezt a csatabárdot nem lehet most nem kiásni: sokezres tömeg hömpölyög szombaton a korzókon, a belvárosi üzletek pedig zárva vannak. Vajon okkal panaszolják a centrumban működő boltok, hogy az Árkád elszívja a vásárlóerőt? Tegyenek velünk egy képzeletbeli villámsétát a Baross úton, az időpont: múlt szombat, délután fél 6. 

Utunkat kiterjeszthetnénk a kisebb sétautakra is, de a helyzet sem jobb, sem rosszabb nem lenne a vásárlók szemével nézve. A vendéglátók egytől egyig nyitva vannak, de az üzletek - minimális kivételtől eltekintve zárva szombaton délután 1 vagy 2 óra után. Sétánkat lassítja az emberáradat, hiszen november 27-én, a lámpagyújtás másnapján rögzítettük a helyzetet, s a tömeg a szilvesztereket idézte.  

A mérleg: két üzlet van, amelyik este 8-ig tartott nyitva, egy divatáru outlet, illetve egy telefonos bolt. Délután 6-ig várta a vevőt egy másik divatárus, valamint a két kínai áruház. A forgalmas nagy parfüméria 4-kor zárt. Így már csak három dolgot találhattunk nyitva a fentieken kívül a Baross úton: egy nemzeti dohányboltot, egy vegyesboltot és egy pénzáltót. A korzó két másik pénzváltója rég bezárt szombat délutánra, akár a férfifodrászat. S ugyanígy 1-kor vagy 2-kor húzta le a rolót nem kevesebb mint 27 üzlet: cipőboltok, ékszerboltok, divatboltok. A játékbolt kirakata előtt kisgyerekes családok ácsorogtak, mert a kisebbeknek még üvegen keresztül is szórakozás volt a színes „csodák” számbavétele. 

Az ásító kirakatú üzletek közt akadt, aminek tulajdonosa az Árkádban és a Plazában is működtet boltot. Ott láthatóan az egységes nyitva tartáshoz, a Baross úton az ”egységes zárva tartáshoz” igazodik. 

üzletek nyitvatartássa

Tizenöt évvel ezelőtt indult egy kezdeményezés a Győri Iparestület részéről, a kamara is felkarolta, s az akkor létrehozott Bevásárlóutcák Alapítvány össze akarta fogni mottója szerint a belvárosi üzleteket, promóciót ígérve a vállalt hosszabb adventi nyitva tartásért. Nem titkolt célja volt ennek, hogy a kiskereskedők felzárkózhassanak a bevásárlóközpontokhoz, de a kezdeti lendület után a kezdeményezés üzletről üzletre kihalt. 

Jakobovits Dezső, a régi méteráruüzlet tulajdonosa a Győri Új Szónak elmondta: tudja jól mindenki, hogy ez a helyzet, és elvben azt is, hogy csakis a nyitvatartás szolgálhatna eszközül a belvárosi kereskedőknek, ha versenyezni akarnának a szlovákiai bevásárlóturizmusból is legnagyobb részt profitáló Árkáddal. De… 

„Sajnos a korábbi kezdeményezés is azért holt hamvába, mert nem térült meg. Ez az egyik fő oka, amiért képtelenség vállalni minden szombaton a hosszabb nyitva tartást. Igaz, hogy sokan sétálnak ilyenkor a belvárosban, de mi azt láttuk a kezdeményezés során, hogy szórakozni jönnek és nem vásárolni. A másik akadály az, hogy amúgy is a végletekig vissza kellett már szervezni az élő munkaerőt, s ahhoz, hogy az embereket törvényesen foglalkoztathassuk, a hosszabb nyitva tartáshoz újak felvételére volna szükség. Ez lehetetlen, mert természetesen úgy nem lehet valakit alkalmazni, hogy csak öt hétvégére hívjuk be, három-négy órára - mondja Jakabovits Dezső.  

Hangsúlyozta ugyanakkor: mindettől függetlenül most is van adventi nyitva tartás, hiszen bronz- ezüst és aranyvasárnapon délután 6-ig, az azt megelőző szombatokon 4-ig lesz nyitva a bolt. Kérdésünkre, hogy ezek szerint ezeken a napokon mégis megtérül-e a munkabér, a tulajdonos igennel válaszolt: a  sok évtizedes hagyomány miatt az emberek e három hétvégén lenyomják a kilincset.  

Ugyanakkor - tette hozzá - az vásárlótömeg koncentrálódása nem győri sajátosság, a világban mindenütt hasonlót tapasztalhatunk, a Rákóczi út is üres ma Budapesten, holott régen tele volt vevővel. Bajos lenne a régiókat összevetni, hiszen egészen más adottságokkal rendelkezik Bécs, mint Győr, de a tendencia még ott is hasonló - szögezi le. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?