Két hétre lezár Szlovákia!

kijárási tilalom

November 25-től, csütörtöktől két hétig tartó lockdown lép érvénybe Szlovákiában. Az iskolákat egyelőre nem zárják be – jelentette be elsőként Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter a kormány szerdai döntését követően.

A gazdasági tárcavezető elmondta, az új járványellenes intézkedésekkel – Veronika Remišovát (Za ľudí) leszámítva – valamennyi miniszter egyetértett. 

A döntés értelmében az éttermek, valamint a nem létszükségletű boltok bezárnak. „Mindannyian azt szeretnénk, ha a helyzet addigra (a két hétig tartó lezárást követően – a szerk. megj.) javulna. Tíz nap után a döntést újraértékeljük” – tette hozzá azzal, hogy ezt követően az SaS szorgalmazni fogja, hogy az oltottak előnyöket élvezhessenek az oltatlanokkal szemben.

A kijárási tilalom naponta 1:00 és 5:00 között nem lesz érvényben. Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter elmondása szerint a kormány több kivételt is elfogadott. Létfontosságú árucikkek – élelmiszer, gyógyszerek, tisztálkodószerek, cipő, állateledel, üzemanyag, újság – beszerzése végett el lehet majd hagyni a lakhelyünket, de ezeket a legközelebbi üzletben kell megvásárolni. Továbbra is igénybe vehetők lesznek a legfontosabb szolgáltatások (ételkiadás az éttermekben, bank, biztosító, autószerelő, mosodák, e-shopok csomagkiadó pontjai, kulcsmásoló, optika, mobil szerviz, fürdők egészségügyi problémák esetén). A kormány határozottan javasolja az otthoni munkavégzést, a munkahelyünkre vezető úton és vissza a hatóságok elkérhetik a munkáltató által kiállított igazolást.

Kapcsolódó cikkünk

A tilalom nem vonatkozik a védőoltás felvétele, illetve az iskolalátogatás céljából történő kijárásra sem. A gyerekek kísérővel is mehetnek iskolába. A természetjárás csak a járáson belül lesz megengedett. Engedélyezett lesz a kutya- és macskasétáltatás is, ez esetben a lakhelyünktől legfeljebb 500 méterre távolodhatunk el. A kijárási tilalom nem vonatkozik az orvoslátogatásra, a temetésekre, az esküvőkre és a keresztelőkre sem. Közeli hozzátartozó gondozása céljából is elhagyhatjuk az otthonunkat.

„Az oltottak mindent jól csináltak” – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő, aki szerint jelen helyzetben a polgárok élete a tét. „Nem gondoltam volna, hogy erre szükség lesz. Bíztam a polgárokban és a felelősségteljes hozzáállásukban” – fűzte hozzá.

Ján Mikas országos tiszti főorvos szerint a jelenlegi járványhelyzet a legrosszabb a pandémia kezdete óta. Meglátása szerint az elfogadott intézkedések gyors és látható eredményeket hoznak majd. 

Az iskolákat egyelőre nem zárják be. Sulík azt is elmondta, az OĽaNO és a Sme rodina miniszterei a helyzetre való tekintettel az iskolák bezárását sürgették, az SaS azonban megvétózta azt. Az SaS egyetért azzal, hogy az intézményekben kötelezővé váljon a tesztelés.

A munkahelyek a jövő héttől az év végéig működnek majd OTP-üzemmódban. Az oltatlanoknak, és azoknak, akik 180 napnál régebben estek át a fertőzésen, hétnaponként kell felmutatniuk negatív teszteredményt. A szakértői konzílium eredetileg heti két tesztelést javasolt a kabinetnek.

Az alkalmazott, aki nem kapta meg az oltást, illetőleg nem esett át a fertőzésen, és megtagadja a tesztelés kötelezettségét, a nemrégiben elfogadott törvény értelmében fizetés nélküli szabadságra kerül.

A kormánykoalíció még ma este folytatja a tárgyalást.

(TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?