Minden második magyar elégedetlen a járványkezeléssel

járványkezelés

Huszonhat országban több mint 26 ezer ember készült felmérés a járványkezelésről, az eredményeket a Guardian tette közzé, Magyarországon a 24.hu szemlézte. Tavalyhoz viszonyítva a több országban is jelentősen visszaesett azoknak az aránya, akik szerint a kormányuk jól kezelte a koronavírus-járványt. Magyarországon is.  

Ezzel persze nem vagyunk egyedül. Németországban 2020-ban még 67 százalék mondta azt, hogy a kormánya jó intézkedéseket hoz a járvány megfékezésére, 2021-ben már csak 44 százalék. Magyarországon is hasonló a helyzet, az egy évvel ezelőtti 60 százalékos elégedettség 43 százalékra zuhant vissza. 

Ezzel párhuzamosan egyes EU-s tagállamokban emelkedett azoknak az aránya, akik szerint a kormányuk járvány elleni intézkedései túlságosan korlátozták a szabadságot. Magyarországon ezt tavaly még csak 30 százalék állította, idén már 44 százalék. 

A vakcinaútlevelek támogatottsága általános Európában, a többség támogatná, hogy csak oltási igazolvánnyal lehessen utazni illetve nagy rendezvényeket látogatni. Franciaországban a válaszadók 57 százaléka helyeselné, hogy koncerteken és sporteseményeken is csak védettségi igazolással lehessen részt venni. Németországban ez az arány 59 százalék, Olaszországban 62 százalék, Spanyolországban és Nagy-Britanniában pedig 64 százalék. Egyedül Lengyelország volt az, ahol ezt az emberek 50 százaléka támogatja. 

Valamivel alacsonyabb annak a támogatottsága, hogy oltási igazolványokhoz kössék a közösségi közlekedésben való részvételt, az éttermekben, bárokban, kávézókban történő fogyasztást és a konditermek látogatását. Csak Dániában, Magyarországon és Lengyelországban vannak többen azok, akik ellenzik, hogy a közösségi közlekedést csak a védettek használhassák. 

Szintén csak Magyarországon és a lengyeleknél ellenezték azt a felvetést többen, hogy csak a védettek járhassanak éttermekbe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?