Kattintás a Régi Győrre: itt állt ez a titokzatos kastély

Kastély
Győr |

Tragikus esemény napja november 17., megemlékezik róla a Régi Győr is. Az 1944-es bombázás során 73 ember halt meg, s közülük sokan a Torkos kastélyban kaptak menedéket.  

Azt hitték, ott biztonságban vannak, mert a szövetségesek csak átrepülnek Németország felé. Így lehetett tudni, s a révfalui családok a romok között vesztek el. Az Arrabona Városvédő Egyesület minden évben megemlékezik a napról, neki köszönhető, hogy 2010-ben emlékkeresztet emeltek a mai jogi karnál, a lebontott romok helyén. 
De pusztulása előtt 10 évvel a nemesi kúria sárga falával még titokzatos árnyékot vetett a fás kertre, romantikus regény színtere volt a romantika korából, izgatta az emberek képzeletét. A regénybe kell egy úr és egy úrnő.  Az előbbi 1934-ben Torkos Ferenc, a fiatal mérnök volt, egy szerény ember, aki mellényben dolgozott a munkásokkal a renováláson. Ő állította helyre 1934-ben a Torkos család évszázados kúriáját, aminek melléképületei idősebbek voltak a háznál, s téglái között akadt 1710-es is. Az úrnőnek ekkor még csak a képe lógott a falon, müncheni hölgy volt, szőke és kékszemű. Ura azt mondta: ha végzett a restaurálással, 1935 tavaszára haza hozza párját. (Dunántúli Hírlap, 1934. nov. 25.) 
A komor kis kastélyból egy dolog hiányzott. A kísértet. Ezért a derék révfaluiak odaképzelték, elterjedt, hogy szellem jár a házban, s még az ablakban lobogó gyertyától is halálra rémültek, amit Torkos Ferenc villanyvilágításra cserélt. Pedig, ha lett volna kísértet, 13 év alatt biztosan beleütközik a tanácsköztársaság idején beköltözött szükséglakókba, akiket végül pereskedés útján tudott kitessékelni a Torkos-leszármazott. A lakók a Mária Terézia kori barokk cserépkályhát összetörték, a könyvtár egy jó részét elégették.  
De a titkos kincsről szóló legenda eljutott hozzájuk is. Onnan eredhetett, hogy Torkos Ferenc egyik dédnagynénjének volt egy értékes gyöngysora, és azt mesélték róla, hogy az ékszert ellopta a ház szelídített majma. Kergették egy darabig, de az állat felpattant a kút kávájára és ott beleejtette a vízbe. Torkos Ferenc szerint mese volt az egész, de a közvélemény komolyan vette, s az egyik szükséglakó nekiveselkedett az ásásnak. 
Kimerte szegény az egész kutat. Kemény munka lehetett, semmit sem talált. 

Torkos
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?