Kinőtték a sportcsarnokot, hát építenek még egyet

mosonmagyarvári sportcsarnok

Kétszázmillió forint hiányzott az mosonmagyaróvári edzőcsarnok felépítéséhez, ennek felét az önkormányzat némi testületi vita után döntéssel magára vállalta, a másik felét kormányhatározat rögzítette múlt héten. A multifunkcionális sportkomplexum a még szinte új sportcsarnok mellett épül, mert azt néhány év alatt „kinőtték”. Önkormányzati képviselők szerint rövid távú, átgondolatlan volt a sportcsarnok építése, a polgármester viszont úgy látja, nincs rosszul megépítve, csak már nem tudja kiszolgálni a jelenlegi igényeket.

Mosonmagyaróvár több évtizedes gonddal küszködött még 2015 környékén is, hisz az egész városban a lerobbant állapotban lévő kis egyetemi csarnokban lehetett kézilabdázni, focizni vagy kosárlabdázni. Hosszú vajúdás után végül megépült, 2017-ben adták át az UFM Arénát, ám a költségei a végére jócskán megemelkedtek. Ahogy Szabó Miklós önkormányzati képviselő az októberi testületi ülésen fogalmazott, „készült egy terv, sport- és építészeti szakemberek bevonásával, ami akkori költségbecslés szerint 1,5 milliárd forintra volt tehető. Akkor azt a választ kapta, hagyja már a megalomán terveit, itt nincs másfél milliárd forint egy sportcsarnokra, ez 750-800 millióból megépül. Ehhez képest 2,4 milliárd forint lett egy mind helyszínében, mind funkcionálisan nem megfelelő sportcsarnoknak az építése” – hangzott el.

Árvay István polgármester szerint az aréna a városnak mindössze 350 millió forintjába került (ez volt az önrész), s azért javasolták azt, tegyék egy oktatási intézmény, valamint az atlétikai pálya közelébe, hogy olyan helyen legyen, ahol használják. „Itt használják, látszik rajta: kinőtték, sajnos már a kezdeti időponttól kezdve harcol a női kézilabda első csapata az utánpótlással, az utánpótlás a kosárlabdával, a kosárlabda a focival” – az edzéslehetőségért.

A legkedvezőbb ajánlat is 185 millióval volt több

Itt érkeztünk el ahhoz, hogy a város idén januárban bejelentette, hogy a sportcsarnok mellé egy munkacsarnokot, kézilabdára és atlétikára tervezett multifunkcionális sportkomplexumot épít. Áprilisban kiírták a közbeszerzést, akkor adott árajánlatot a nyertes kivitelező.

Mostanra azonban kiderült, hogy a legkedvezőbb árajánlat is mintegy 185 millió forinttal meghaladta a támogatási összeget, ami eredetileg 571 millió forint volt. Ezen kívül „találtak még” egy 20 millió forintos tervezői, műszaki ellenőrzési díjtételt, amit nem szerepeltettek a támogatási igényben. Összességében 206 millió forint körüli összeg lett a többlettámogatási igénye a csarnoknak. Ez került a képviselő-testület elé, a pénzügyi bizottság javasolta is az előterjesztés elfogadását, mely nagyjából a fele összeg, 100 millió forint önkormányzati szerepvállalással számolt a fejlesztési tartalékból.

Vagyongyarapító vagy ötletszerű?

„Az egyesülettel történő megállapodás arról szól, ha elkészül a komplexum, akkor - ez is, mint a sportcsarnok - önkormányzati tulajdonba fog kerülni, és több mint 700 millió forinttal növelni fogja az önkormányzat vagyonát, meg a felelősségét is, hisz még egy intézmény fenntartásáról kell majd adott esetben gondoskodni” – jelentette ki a polgármester. Szabó Miklós a tervet átgondolatlannak, ötletszerűnek tartotta, ezért nem támogatta, míg Vida István képviselő szerint a négy éve megépült sportcsarnok rögzített egy helyzetet, amit próbálnak újra és újra helyrehozni.

Az önkormányzat megszavazta, a kormány elfogadta

A képviselő-testület végül egy ellenszavazat és három tartózkodás mellett megszavazta a 100 milliós támogatást a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club (MKC) számára. A kormány elé terjesztett határozati javaslat szerint az MKC a multifunkcionális sport komplexum megvalósításához további 105,9 millió forint kiegészítő központi támogatásban részesül: ezt múlt szerdán el is fogadták, támogatási előlegként folyósítják.

látványterv
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?