A tálibok elfoglalták Pandzsír teljes területét

Afganisztán k

A tálibok elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzsír tartomány teljes területét – jelentette be hétfőn a radikálisok egyik szóvivője.

„E győzelemmel országunk végleg megszabadult a háború terheitől, az emberek pedig mostantól békében, bőségben és biztonságban élnek majd” – áll a Zabihulláh Mudzsáhid jegyezte közleményben, jóllehet a szóvivő szavait egyelőre nem erősítették meg a táliboknak utolsóként ellenálló tartományban harcoló erők. Nem szólalt meg Ahmed Maszúd, a pandzsíri Nemzeti Ellenállási Front (NRF) vezetője sem.

Mudzsáhid hozzátette azt is, hogy a lázadók közül sokakat megöltek, a maradék pedig elmenekült, a tartományban élők pedig immár „megszabadultak túszejtőiktől”. Megígérte továbbá, hogy senkit nem ér majd hátrányos megkülönböztetés: „mind testvérek vagyunk, együtt dolgozunk tovább országunk jólétéért”.

Az AP hírügynökség nevük elhallgatását kérő szemtanúk tanúvallomására hivatkozva azt közölte, hogy az éjszaka tálib harcosok ezrei törtek be a tartomány kerületeibe.

A tálibok a múlt héten már azt állították, hogy elfoglalták a Kabultól 80 kilométerre található, északkeleti tartomány teljes területét, ám ezt akkor az NRF cáfolta, az afgán sajtó pedig arról cikkezett, hogy a vallástudósokból (uléma) álló tanács sürgette a tálibokat, hogy tárgyaljanak az ellenállást tanúsító Pandzsír tartomány vezetőivel. A hét végén Maszúd azt közölte, kész tárgyalni az augusztus közepén hatalomra került radikálisokkal, ám a tálibok elutasították ezt a javaslatot.

Pandzsírra a tálibok a korábbi, 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt nem tudták kiterjeszteni hatalmukat. Ez a tartomány volt egyébként az Egyesült Államokkal 2001-ben a tálibokkal szemben szövetkező Északi Szövetség fellegvára. A mostani ellenállást az afgán hadsereg régióba menekült alakulatai és a helyi erők alkották. A hatalomból elűzött afgán kormány tagjai közül is oda menekültek. A katonai ellenállás Ahmad Maszúd körül szerveződött, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúdnak, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?