Erősítik Naszvad testvértelepülési kapcsolatait

Naszvad
Naszvad |

Két aktuális INTERREG-pályázattal is Naszvad és Komárom-Esztergom megyei Nagyigmánd között kívánják szorosabbra szőni a szálakat a települések önkormányzatai. A kulturális összefonódások mellett a tűz- és katasztrófavédelem is fontos szerepet játszik a kezdeményezésekben.

A határon átnyúló kapcsolatok erősítése mögött Naszvad számára komoly történeti okai vannak. Az 1947-48-as lakosságcsere idején sok naszvadi család került eredetileg Bács-Kiskun megyébe, az akkori magyar-jugoszláv határ közelébe. Innen és más településekről aztán többen visszaköltöztek Dél-Komárom környékére, hogy minél közelebb élhessenek a szülőföldjükhöz. Az egykori naszvadiak így találtak maguknak új lakhelyet például Nagyigmándon is, s az elmúlt évtizedekben többük szerves viszonyt építettek ki eredeti lakhelyükkel. „Ma már kezdenek megszűnni ezek a kapcsolatok. Az eseményeket átélt idős emberek lassan elhunynak, rokonaik és leszármazottaik pedig nem olyan mértékben ápolják ezeket a kapcsolatokat, hagyományokat“ – mondta Molnár Zoltán (független), Naszvad polgármestere a két projektet bemutató sajtótájékoztatón. Hozzátette, Nagyigmánddal régóta szoros kooperációt folytat a naszvadi önkormányzat, élő testvértelepülési kapcsolatot építettek ki egymás között.

Erősíteni a gyökereket

Tavaly szeptemberben rendezték volna meg a „Kulturális aspektusok a határon átnyúló eggyüttműködésben“ című projekt fő eseményeit, amelynek összértéke több mint 44 ezer euró. A Covid-járvány második hulláma miatt aztán felborult a tervezett menetrend, ezért a következő hetekben kerül majd sor a legfontosabb rendezvényekre. Az egykori naszvadi családokkal való említett kapcsolatépítésnek elsőrendű szerepe van ebben a kezdeményezésben. Az adott hagyományokat kézzelfogható módon akarják megjeleníteni. Egy-egy rendezvényt már meg is valósítottak az elmúlt szűk egy évben, például a Nagyigmándi Napok keretén belül, Naszvadon pedig egynapos kézműves tábort tartottak gyerekeknek.

A "Lakossácsere" című egynapos eseményre Nagyigmándon fog sor kerülni most augusztusban. Ugyanacsak e hónapban rednezik meg 27-29-e között között Naszvadon a „Kultúra, hagyományok és kisebbségek“ című eseményt, amelyen helyi kulturális-, tömeg- és társadalmi szervezetek vesznek majd részt. Záróakkordként egy műhelymunkát is tető alá hoznak a helyi Csemadok jóvoltából, ahol az együttműködés újabb lehetőségeiről is fognak tárgyalni. A projekt egyik kézzelfogható eredménye egy szeptemberi megjelenésű kiadvány lesz, amelyben Naszvad és Nagyigmánd hagyományos kézművességét dolgozzák fel.

Egymás védelmét fejleszteni

Idén fogtak bele a másik aktuális projektbe, amellyen Naszvad és Nagyigmánd önkéntes tűzoltószervezeteinek együttműködését szeretnék megerősíteni. A „Határon átnyúló szomszédi segítség“ című projekt összértéke ugyancsak meghaladja a 44 ezer eurót.

A tervek között kilátásban van többek között egy tűzoltóverseny Naszvadon, s általánosságban a tűz- és katasztrófavédelem erősítését szeretnék elérni a kooperáció által. A tapasztalatcsere folyományaként remélik, hogy adott esetben egymásnak is tudnak segítséget nyújtani valamilyen szükséghelyzet esetén. Ezen felül a tűzoltáshoz szükséges technikai eszközöket is vásárolnak a támogatás összegéből, például motorfűrészeket, lélegeztető berendezéseket, szivattyúkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?