Lady Gaga társaságában búcsúzik Tony Bennett

lll
New York |

Augusztus 3-án, 95. születésnapján búcsúzik a közönségtől egy élő legenda, Tony Bennett. A 18 Grammy-díjas énekes Lady Gagával közösen lép fel a Radio City Music Hallban, amelyet a várható érdeklődésre való tekintettel nem egy, hanem két estére béreltek ki.

Lady Gaga és Tony Bennett egymás nagy rajongói, első duettjüket 2011-ben vették fel. Ezt követte a dzsessz-sztenderdeket tartalmazó közös album, a 2014-es, Cheek to Cheek, amely a Billboard-lista élén debütált. A pár már akkor ígérte a folytatást, amelynek felvételei 2018-ban kezdődtek és csaknem két éven át tartottak. Időközben ugyanis kiderült, hogy Bennett Alzheimer-kór-ban szenved, és állapota egyre romlik. A veterán énekes betegségét egészen idén februárig sikerült titokban tartani, amikor is felesége számolt be állapotáról. Kiderült, hogy Tony Bennett már nem mindig képes önálló döntéseket hozni, viszont naponta kutyát sétáltat, és legtöbbször derűs hangulatban van. Felesége szerint akkor a legboldogabb, ha énekelhet. Lady Gaga egy interjúban azt mondta, Bennett „mentette meg az életét” az új album felvételei alatt, erőt adva neki egy nehéz életszakaszban. 
Az album még idén napvilágot lát, Bennett hangja állítólag semmit sem kopott. A megjelenés dátumát egyelőre nem közölték, ahogy azt sem, elhangzanak-e róla duettek az augusztusi búcsúkoncerteken. Mind-két estére holnap kezdik árulni a jegyeket az interneten, a szervezők kikötötték, hogy csak beoltott nézőket engednek a helyszínre. 
A humoráról és jókedvéről ismert Tony Bennett az ötvenes években kezdte pályáját, a szving műfaj egyik legkedveltebb előadója lett, olyan vetélytársak mellett, mint Frank Sinatra és Dean Martin. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?