Florin Cîțu csütörtökön bejelentette, hogy elküldte Klaus Iohannis államfőnek az Alexandru Nazare pénzügyminiszteri tisztségből való felmentésére vonatkozó igénylést. 

Florin Cîțu
Florin Cîțu

A Victoria-palotában adott nyilatkozatában a kormányfő azt mondta, miután kedd este tájékoztatta a koalíciós pártok vezetőit arról, hogy kérte a pénzügyminiszter lemondását, Alexandru Nazare közölte vele, hogy nem kíván lemondani, inkább mentsék fel a tisztségből. 

"Ma a koalíció tagjaival folytatott újabb tárgyalás után elküldtem Klaus Iohannis államfőnek az igénylést Alexandru Nazarénak a pénzügyminiszteri tisztségből való felmentésére vonatkozóan" – fogalmazott.  Hozzátette, javaslata értelmében az új tárcavezető kinevezéséig ő maga látná el a pénzügyminiszteri teendőket. 

A miniszterelnök azzal indokolta Nazare menesztését, hogy késik a pénzügyi tárca hatáskörébe tartozó "nagyon sok" fontos projekt gyakorlatba ültetése. 

Cîțu leszögezte, a miniszterelnöknek jogában áll meghozni egy ilyen döntést, amellyel szemben – állítja – a koalíció egyik vezetőjének sem volt ellenvetése.