Megölték Jovenel Moise haiti elnököt

Jovenel Moise

Fegyveresek szerdára virradóra a rezidenciáján megölték Jovenel Moise haiti elnököt - közölte a karibi ország ügyvivő miniszterelnöke, Claude Joseph.

A bejelentés szerint a támadásban megsebesült az elnök felesége, őt kórházban ápolják. Joseph szerint az elnököt "angolul és spanyolul beszélő külföldiek" gyilkolták meg. Egyúttal nyugalomra intette az embereket, hozzátéve, hogy a rendőrség és a katonaság mindent megtesz a rend megőrzése érdekében.

Helyszíni beszámolók szerint a fővárosban, Port-au-Prince-ben fegyverropogást lehet hallani.

Haitit politikai válság sújtja, Moisét - aki ellen nemrég erőszakos tüntetéseket is szerveztek - korrupció mellett azzal is vádolták, hogy bűnbandákkal áll kapcsolatban.

A meggyilkolt elnök egy ideje rendeleti úton kormányzott, mert az országban nem tartottak választásokat, holott az ellenzék szerint az elnök mandátuma lejárt.

A 2015-ben tartott elnökválasztás első fordulóját csalás miatt érvénytelenítették, és Moisét végül a 2016-os második forduló után nyilvánították győztesnek. Az ellenzék szerint akkor kezdődött Moise mandátuma, de mivel ez utóbbi csak 2017-ben tette le az esküt, támogatói onnan számítják az öt évet.

Hétfőn Moise új miniszterelnök kinevezését jelentette be, hozzátéve, hogy Ariel Henry feladata lesz egyebek közt az új választások kiírása is.

Az idegesebész végzettségű Henry az előző elnök, Michel Martelly hivatali ideje alatt a belügyi tárcát vezette.

Haitin az utóbbi években elharapózott a bűnözés, a súlyos szegénységgel küzdő ország egyes részeit fegyveres csoportok ellenőrzik. Jogvédők szerint a bandák közti erőszak a büntetlenség és a politikusok közreműködése miatt hatalmasodott el az országban.

Június eleje óta ezrek kényszerültek elmenekülni a Port-au-Prince-t sújtó erőszakos cselekmények miatt, az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) júniusban felhívta a figyelmet arra, hogy az érintett városrészekben az erőszakcselekmények és úttorlaszok akadályozzák a segélyszállítmányok eljutását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?