„A táborok lehetnek életre szóló emlékek a gyerekeknek”

gyerektábor k

A nyári táborok előnyeiről, hátrányairól, valamint a velük kapcsolatban felmerülő esetleges aggályokról Lelkes Viktória pszichológust kérdeztük.

A hosszú távoktatás és bezártság után jót tenne a gyerekeknek, ha nyáron táborba mennének?

Mindenképpen. Úgy gondolom, hogy a gyermekek számára ugyanúgy megterhelő volt az elmúlt időszak, mint a szülők számára, így egy önfeledt nyári táborozás segíthet a felkészülésben a következő tanév kihívásaira. Az elmúlt hónapokban hiányzott a kortárs közösség sajátos, fejlődésben betöltött fontos szerepe, amelyet segíthet pótolni a táborozás.

Sok szülő aggódik egyrészt a koronavírus, másrészt a nemrég napvilágra került információk miatt, miszerint az ilyen táborokban előfordulhat szexuális zaklatás, visszaélés… Mit tanácsol a habozó szülőknek, milyen szempontok alapján döntsenek, hogy elengedjék-e gyereküket táborba?

A közelmúltban napvilágra került szexuális visszaélésekkel, bántalmazásokkal kapcsolatos esetek joggal ébresztenek aggodalmat a szülőkben. Természetes, hogy szeretnék megvédeni gyermekeiket, és olyan tábort választani, ahol biztonságban tudják őket. Ezenfelül fontos a megelőzés és már a legfiatalabbak megfelelő felkészítése is ezekre a helyzetekre. Az Európai Tanács éppen ebből a célból dolgozta ki a „fehérneműszabályt”, illetve készítette el kiadványait gyermekek és szülők részére, ahol egy történeten révén (Kiko és a kéz) taníthatjuk meg a kicsiknek, hogyan védhetik meg magukat a nem kívánt érintésektől, zaklatásoktól. A kiadvány hangsúlyoz néhány fő alapelvet, amelyet a gyerekeknek el kell sajátítaniuk.

1. Azokat a testrészeket, amelyeket a bugyi, a trikó, azaz fehérnemű fed, csak az érintheti meg, akinek a gyerek megengedi. Erre már kicsi kortól, különféle helyzetekben is taníthatjuk a gyermekeket, hiszen előfordul, hogy egy felnőtt megérinti őt ezeken a helyeken, de fontos, indokkal teszi (pl. orvosi vizsgálat alatt), és a gyermeknek még ekkor is joga kell, hogy legyen nemet mondani.

2. Vannak jó titkok és vannak rossz titkok.

3. Ne tartsuk magunkban – a rossz titkokat el kell mondanunk olyan felnőttnek, akiben megbízunk és segíteni tud.

4. Jog a nemet mondásra.

Ezek az alapelvek és az Unicef magyar, szlovák, angol nyelvű kiadványai nagy segítségére lehetnek a szülőknek.

Melyek a táborok előnyei, hátrányai?

A táborok lehetnek életre szóló emlékek a gyermekek életében, főleg ha néhány dolgot szülőként megfontolunk. A táborozás legyen közös választás, lehetőség! Ne a saját elképzeléseinket kényszerítsük rá a gyermekekre, az inkább az ő érdeklődési körüknek feleljen meg! Továbbá, a tábor illeszkedjen a gyermek fejlettségi szintjéhez is. A napközis táborok hasznosak lehetnek kisebb gyermekeknek, akiknek még nincs tapasztalatuk az idegen helyen alvással. Az ottalvós táborok is lehetnek élvezetesek kisebbek számára is, ha kellőképpen felkészítjük őket, és biztonságban tudják magukat érezni.

Büntessük-e – figyelembe véve a mögöttünk lévő távoktatásos időszakot – a rossz bizonyítványt?

Járványhelyzettől függetlenül is úgy vélem, hogy a rossz bizonyítvány kifejezett büntetése nem célravezető – megromlik a szülőgyermek kapcsolat, a gyermek dacossá, opponálóvá válhat, illetve a további tanulási motivációra is negatív hatással lehet. A nyári szünet a pihenés, feltöltődés ideje a gyerekek számára, ne akarjuk egy nyár alatt bepótolni az esetleges lemaradásokat! Az első kérdés, hogy mi számít rossz bizonyítványnak – ez minden családban, minden gyermeknél egyéni értékelés kérdése. Fontosabbnak tartom, hogy a család megtalálja azokat az okokat, amelyek hatással voltak a gyermek bizonyítványára, mivel ezen keresztül a következő tanévben a megoldásokat is megtalálhatják – ám tudatosítanunk kell azt is, hogy a gyermek életkorának, képességeinek megfelelő elvárásokat támasszunk, és megadjuk nekik azt a segítséget, amelyre ezen elvárások teljesítéséhez szüksége van.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?