Milliárdokat veszítünk az adócsalók miatt

adóhivatal
Pozsony |

Az elmúlt időszakban több nagy adócsalási ügyet is sikerült felgöngyölíteni, Szlovákia azonban még mindig a legnagyobb adókieséseket elszenvedő uniós országok közé tartozik – derül ki az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány legfrissebb felméréséből, amely szerint csak az áfán évente egymilliárd eurót veszítünk.

Az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány legfrissebb felmérésében a központi adó- és vámhivatalt vette górcső alá, elsősorban arra keresve a választ, hogyan lehetne javítani a katasztrofális adóbehajtáson. Zuzana Petková, az alapítvány igazgatója szerint az elmúlt időszakban ugyanis némileg javult a helyzet, az állam azonban még mindig hatalmas összegektől esik el a csalók miatt.

Spekuláns cégek

„A probléma egyrészt azzal magyarázható, hogy az adóhivatal nyomozóhatósága nem volt eléggé aktív. Másrészt, a csalók is kihasználnak minden lehetőséget, hogy elkerüljék a nyomozók figyelmét. A spekuláns cégek például igyekeznek olyan régióba áthelyezni a vállalkozásuk székhelyét, ahol kisebb az esélye a lebukásnak. Míg például Pozsonyban egy adóellenőrre több mint 1100 cég jut, Besztercebányán ennek a fele, vagyis az előbbi esetében kisebb az esélye annak, hogy a leterhelt ellenőrök kiszúrják az adócsalókat” – mondta el Xénia Makarová, az elemzés kidolgozója.

A silány adóbehajtás Makarová szerint azonban nem minden esetben írható csupán a csalók számlájára. „A behajtatlan társasági adó több mint felét azért nem fizették be, mert a cégek egész egyszerűen nem voltak tisztában az adószabályokkal. Az adóhivataloknak épp ezért nagyobb figyelmet kellene szentelniük a vállalkozók tájékoztatására, aktívan figyelmeztetve őket a kötelességeikre” – tette hozzá Makarová.

Korrupt ellenőrök

Az előző kormány idején a most közzétett felmérés szerint súlyos problémát okozott az is, hogy az adóhatóság nyomozóhivatalában elharapózott a korrupció, aminek az élő példája az adóhatóság nyomozási részlegének a volt vezetője, Ľudovít Makó, aki az elmúlt hónapok rendőrségi tisztogatásainak, nagy horderejű korrupciós botrányainak a kulcsfigurája. „Az adóhatóság előző vezetésének a leváltását követően e tekintetben javult a helyzet” – tette hozzá Makarová. Szerinte azonban továbbra is gondok vannak az egyes állásokra meghirdetett pályázatokkal. „A jelentkezőkkel szemben támasztott kilenc feltétel közül csak egy függ össze a szakmai felkészültséggel” – mondta el Makarová. Jiří Žežulka, a központi adó- és vámhivatal elnöke kiállt a hivatalnokai mellett. „A központi adó- és vámhivatal évente több mint 450 álláspályázatot hirdet. Ilyen mennyiség mellett képtelenség biztosítani, hogy minden egyes pályázatot minden tekintetben helyes és tisztességes módon bonyolítsunk le” – állítja Žežulka.

Gyorsabb behajtást

Az adóhatóság új elnöke ugyanakkor megköszönte az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítványnak az általa elvégzett felmérést, amely szerinte segíti majd őket abban, hogy javíthassanak az adóbehajtás hatékonyságán. „Örülnénk, ha két év múlva megismételnék a felmérésüket, hogy lássuk, milyen eredményeket sikerült elérnünk” – tette hozzá Žežulka. Szerinte az elkövetkező időszakban nagyobb figyelmet fordítanak majd az adótartozások gyorsabb behajtására is. „Problémát okoz ugyanis, hogy az adótartozást gyakran öt évvel az ellenőrzést követően próbálják meg behajtani, amikor az adott cégnek már semmi vagyona nincs, így nincs is mit behajtani” – állítja Žežulka, hozzátéve, hogy már előkészítették azt az intézkedéscsomagot, amellyel ezt orvosolhatnák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?