Zöld utat kapott a szlovák helyreállítási terv

Ursula von der Leyen Eduard Heger
Pozsony |

Zöld utat kapott a 6,3 milliárd euró értékű szlovák helyreállítási terv, jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke, méltányolva, hogy Szlovákia az elsők között nyújtotta be a tervezetet. A gyorsaság mellett kiemelte a helyreállítási terv értékeit is. Von der Leyen szerint a tervezet minden követelménynek megfelel, ambiciózus és színvonalas.

Hozzátette: a tervezetbe foglalt reformok és beruházások erősebbé, ellenállóbbá és felkészültebbé teszik Szlovákiát. Megjegyezte, hogy az ország a teljes költségvetési keretösszeg 43 százalékát az ún. zöld átállásra, 21 százalékát pedig a digitalizálásra fordítja. Az utóbbival összefüggésben az EB elnöke az iskolákat és a vállalatokat érintő digitális átállást emelte ki. Megelégedettséggel konstatálta, hogy jelentős támogatásban részesül az egészségügy is.    

„A legnehezebb még előttünk van, ez pedig maga a megvalósítás” – közölte Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő. Hozzátette: komoly szervezőmunkára, elhivatottságra, politikai tudásra, együttműködésre és az erők egyesítésére lesz szükség a prioritások megvalósításához.

Heger a prioritások között az oktatást, az egészségügyet, a környezetvédelmet és a hatékony közigazgatást említette. Külön kiemelte a digitalizálást, amelynek köszönhetően a világ nem állt le teljesen a világjárvány alatt. Az EB elnökével közösen megtekintették a pozsonyi Comenius Egyetem Tudományos Parkjának legsikeresebb projektjeit, melyek a kormányfő szerint a szlovák helyreállítási terv prioritásait tükrözik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?