Egy évig tarthat a védettség koronavírus-fertőzés után

koronavírus

Észak-olaszországi betegek hosszú távú adatainak elemzése szerint nagyon ritka az újrafertőződés az új koronavírus okozta Covid-19-ből való felépülés után, és az egykori betegek hosszan tartó védettséget élveznek.

„A természetes védettség a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől úgy tűnik legalább egy évig tart, ami hasonló az oltóanyagkutatásokban jelentett védettséghez” – közölte a magentai Fornaroli Kórház orvosa, Nicola Mumoli vezette kutatócsoport az Amerikai Orvostársaság (JAMA) Internal Medicine című folyóiratában közzétett tanulmányban, amelynek eredményei több mint 15 ezer ember egészségügyi adatain alapulnak.

A biztató eredmények ellenére fontos, hogy a Covid-19-en átesett embereket is beoltsák – írták szakemberek a tanulmányhoz mellékelt szerkesztőségi cikkben.

„Először is, nem tudjuk, meddig tart a természetes immunitás. És az sem világos, hogy a betegségen alapuló immunitás véd-e az új koronavírus új variánsai ellen. És szélesebb körű társadalmi előnyei is vannak annak, ha mindenki beoltanak” – írta Mitchael Katz, a New York-i állami kórházakat és klinikákat működtető társaság szakembere.

„A közösségi (nyáj) immunitás elérése természetes fertőzés által egy hosszú és fájdalmas folyamat, és a történelemben csak egyetlen emberi betegséget, a himlőt sikerült oltás és nem természetes fertőzés által kiírtani” – tette hozzá.

Az olasz tanulmányban az újrafertőződést úgy határozták meg, mint új fertőzés megjelenése legalább 90 nappal az „első fertőzés teljes felszívódása után”.

Mumoli kutatócsoportja az új fertőződéseket kutatta 15 ezer lombardiai lakos körében PCR-tesztek végzésével 2020 eleje és 2021 februárja között.

Mintegy 13 ezer embernek lett negatív az első Covid-19 tesztje, 1579-nek pozitív. Körülbelül éven belül azon vizsgáltak közül, akiknek soha nem volt pozitív a tesztje, 3,9 százalék lett koronavírus-fertőzött. Ellenben a Covid-19-en átesetteknek csupán 0,31 százaléka – öt ember – fertőződött meg másodszor is.

Az ötből négy beteg vagy kórházban dolgozott, vagy kórházi kezelésre szorult, ami azt jeleni, hogy nagy volt esetükben a vírusfertőzés kockázata. Az öt közül csupán egy lett olyan súlyos beteg, hogy kórházban kelljen ápolni – írták a kutatók a tanulmányban.

Azt is kimutatták, hogy több újrafertőződés jelent meg hosszú idő elteltével: az első fertőzés és az újrafertőzés közötti átlag időszak 230 nap volt - mutatták ki a kutatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?