A parlament jóváhagyta a költségvetés 3,74 milliárd eurós emelését

Igor Matovič

Ebben az évben 3,74 milliárd euróval emelkednek az állami költségvetés összköltségei. Ezzel elérik a 27,6 milliárd eurót. A parlament pénteken gyorsított eljárásban hagyta jóvá az év törvénymódosítását. Ezt a jelenlévő 127 képviselő közül 79 támogatta, 37 ellenezte, 11-en pedig tartózkodtak. A törvénymódosítás elfogadására szavazott az OĽANO, a Sme rodina és a Za ľudí. Az SaS képviselői tartózkodtak. A változtatás ellen szavazott a Smer-SD, az ĽSNS és a független képviselők.

A kormányjavaslat eredetileg nem egész 3,4 milliárd eurós emeléssel számolt. A további 351 milliós emelésre a bizottságok módosító javaslatai miatt került sor, amit szintén jóváhagytak.

A kiadások emelkedésével a tervezett költségvetési hiány is nőni fog: 8,1 milliárd euróról 11,8 milliárd euróra. A koronavírus-járvánnyal összefüggő kiadásokra szánt tartalék összegének az emelése további 284,9 millió euróval jelent többet, összesen 2,7 milliárd eurót. A kategórián belül szereplő tételek összegein is változtattak.

A törvénymódosítással ezenkívül további 1,04 milliárd eurót különítenek el azokra a tételekre, amelyeket az eredeti költségvetés nem fedett le. A törvényjavaslatban eredetileg 984 millió eurós összeg szerepelt. Az 55,7 millió eurós emelésre szintén a módosító javaslat miatt került sor. Az emelés 35,7 millió eurót jelent az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) számára, és 20 millió eurót a régiófejlesztésre fordított költségek emelésére.

„Az 2021-es állami költségvetés összeállításakor azokból az adatokból és előrejelzésekből indultunk ki, amelyek figyelembe vették a koronavírus-járvány negatív hatásait. A 2021-es költségvetésben a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítésére 1,04 milliárd euró tartalékkal számoltunk. A szlovákiai járványhelyzet kedvezőtlen alakulása következtében azonban a tartalékolt anyagi forrásokat kimerítettük. A törvénymódosítás célja, hogy a anyagilag biztosítani tudjuk a járvány 2021-es negatív következményeinek enyhítését, és a költségvetés más kiadásait is fedezni tudjuk“ – fejtette ki indokolásában a Pénzügyminisztérium (MF).

Az állami költségvetés módosításáról szóló vitát végigkísérte az SaS és Igor Matovič (OĽANO) közötti nézetkülönbség. Matovič megállapította, hogy az embereknek „egy csomó dolgot” ígértek, amelyek, ha összefüggenek a pénzügyekkel, akkor azokat az állami költségvetésből kell fedezni. Megjegyezte: sajnálja, hogy az egyik koalíciós partnere közben politikai játszmákat folytat. Marián Viskupič (SaS), a parlament Pénzügyi Bizottságának elnöke ugyanakkor megjegyezte: az SaS próbált kompromisszumos megoldást találni, hogy a koronavírussal kapcsolatos számlát is ki tudjuk fizetni, és az államháztartás se omoljon össze, de nem sikerült kompromisszumot kötni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?