Óvatosan nyit a Broadway

dd

Bár New York állam vezetése szerint már e héten megtehetnék, csak szeptember közepén nyitnak a Broadway színházai. Néhány legendás előadás a pandémia következményei miatt eltűnik a kínálatból. 

A korlátozások fokozatos feloldásának menetrendjében a színházak teljes kapacitással való megnyitása az utolsó lépések közé tartozik, mivel ebben a szektorban nehéz betartani a biztonságos távolságot és gondolni kell az ott dolgozók egészségére is. Amikor tavaly márciusban bezárt a New York-i Broadway, sok ezer színész, táncos, zenész és színpadi munkás veszítette el munkáját. Vannak olyan nagy költségvetésű előadások, amelyek már nem térnek vissza a színpadra, ilyen például az évek óta futó Jégvarázs. 

A Broadway 41 színházának előadásaira az utolsó „normális” szezonban csaknem 15 millió jegyet adtak el, mintegy 1,8 milliárd dollárért. A nézők 63 százaléka az USA más államaiból, illetve külföldről érkezett, azaz a Broadway igazi turistalátványosság. 

Paradox módon épp ez okozza most a legnagyobb gondot. Az amerikai sajtó hetek óta arról cikkez, hogy a színházak vezetése nem igazán hisz abban, hogy visszatérhet a régi világ, és telt házzal futhatnak az előadások. Márpedig egy látványos, sokszereplős, szinte filmszerű vizuális elemekkel dúsított Broadway-show-t csak telt ház előtt éri meg játszani, a kötelező távolságtartás mellett veszteségesek lennének, mivel a jegyárak tovább már nem emelhetőek.

A nyitás elodázásának hivatalos indoklása persze nem ez, hanem a színházi üzem lassú beindítása. A szereplőgárdát nehéz újra összehozni, mivel sokan közülük már el is költöztek New Yorkból. A darabokat újra kell próbálni, hiszen tizennégy hónapja nem játszották őket. „Hatalmas a bizonytalanság, ilyet még sosem csináltunk. Amikor a színházi világ legutóbb egy járvány miatti teljes bezárás után újranyitott, még élt Shakespeare” – mondta egy jegyiroda vezetője a New York Timesnak. 
Ha minden jól megy, nagyjából 30 előadást sikerül megmenteni, ezek fele a szeptember 14-i nyitáskor látható lesz – legalábbis már elkezdték rájuk árulni a jegyeket. A három legnépszerűbb musical, a Hamilton, az Oroszlánkirály és a Wicked biztosan visszatér, ahogy a Broadway legrégebbi, 1988-ban bemutatott előadása, Az operaház fantomja is. 

A nyitás technikai és logisztikai részletei még nem ismertek, például azt sem tudni, kell-e maszkot viselniük a nézőknek, csak beoltottakat engednek-e be, illetve megmarad-e az a régi szokás, hogy a sztárok az előadás után autogramokat osztogatnak a színház előterében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?