Megpróbál megoldást találni a kórházi beteglátogatásokra a minisztérium

koronavírus kórház

A egészségügyi minisztérium megérti, hogy az emberek szeretnék meglátogatni kórházban fekvő hozzátartozóikat. Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője a TASR hírügynökséget úgy tájékoztatta, megpróbálnak kompromisszumos megoldást találni. Emlékeztetett azonban, hogy továbbra is óvatosnak kell lenni.

„A kórházban fekvő betegek immunrendszere általában legyengült, ezért a hatályos intézkedéseket az ő egészségük és életük védelmében hozták. Megpróbálunk kompromisszumos megoldást találni" - tájékoztatott.

Hangsúlyozta, az egészségügyi minisztérium minden olyan életet sajnál, amelyet nem lehet megmenteni. Emlékeztetett arra, hogy a tárca és az egészségügyi dolgozók is mindent megtesznek, hogy meggyógyulhasson mindenki, aki az egészségéért küzd.

Eliášová hozzátette, a koronavírus-járvány idején a kórházi látogatásokkal kapcsolatos szabályokat az akkori járványügyi helyzet alapján hozták meg, és a járványhelyzet javulásával párhuzamosan enyhülnek az intézkedések a kórházakban is.

Mária Patakyová ombudsman úgy fogalmazott, érzékenyen érinti a kórházi beteglátogatások körül kialakult helyzet, ezért Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszterhez fordult, hogy adjon kivételeket a látogatási tilalom alól, valamint tegye lehetővé, hogy a hozzátartozók elbúcsúzhassanak a betegségük végső stádiumában lévő hozzátartozóiktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?