Eljárás indult Čaputová ellen

čaputová vlhová

Eljárást indított Zuzana Čaputová köztársasági elnök ellen a parlament összeférhetetlenségi bizottsága. Az eljárás egy panasz nyomán indult a reklámtilalom lehetséges megsértése ügyében. 

Az ügy Petra Vlhová sportoló mezével, valamint azokkal a pulzoximéterekkel kapcsolatos, amelyeket magáncégek ajánlottak – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Boris Susko (Smer), a bizottság elnöke a keddi ülés után. Susko hozzátette, a bizottság kikéri az államfő állásfoglalását, azután hoz döntést. Ha törvénysértést állapít meg, az államfőre akár 12 havi fizetésének megfelelő pénzbírságot is kiszabhatnak.

Susko hozzátette, a törvény egyértelműen meghatározza, mi számít reklámnak, az alkotmány pedig világosan kimondja, hogy köztisztségviselő nem reklámozhat semmit. „Meglátjuk, milyen döntést hoz a bizottság" - tette hozzá.

A beadvány szerint a Vlhová mezével készült fotókkal az államfő a sportoló szponzorainak kedvezett, és bizonyos márkákat népszerűsített. A pulzoximéterekkel kapcsolatban a panaszos azt kifogásolja, hogy a televízióban és az elnöki palota honlapján is megnevezte azokat a magáncégeket, amelyek ezeket az eszközöket adták.

„Martin Daňo panaszt nyújtott be a köztársasági elnök ellen, és mivel a panasz megfelelt az alkotmányos követelményeknek, a bizottság eljárást indított" - tájékoztatta a TASR-t Ondrej Dostál (SaS) parlamenti képviselő, a bizottság tagja.

A bizottság más köztisztviselők ellen benyújtott panaszokkal is foglalkozott. Susek tájékoztatása szerint például megszüntette a Robert Fico, a Smer-SD elnöke ellen a Vinosady-kastély használatával kapcsolatban indult eljárást. A bizottság nem állapított meg jogsértést az ügyben.  
      
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?