Az Európai Bizottság még nem hosszabbította meg a szerződését az AstraZenecával

Az Európai Bizottság meg nem újította meg az AstraZenecával júniusban lejáró szerződését – közölte vasárnap Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos egy nappal azután, hogy az Európai Unió jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést.

„Nem újítottuk meg a szerződést (az AstraZenacával) június utánra. Meglátjuk, mi lesz később” – mondta a francia biztos a France Inter francia közrádiónak adott interjúban.

Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti, hogy véglegesen nem érkezik több AstraZeneca-oltóanyag az Európai Unióba, Thierry Breton kitérő választ adott.

„Ezt még nem lehet kijelenteni, várjanak. Még csak most kezdtük (a szerződések megújítását a Pfizer/BioTech-kel), és másokkal is meg fogjuk újítani” – fogalmazott a biztos. „Azért a Pfizerral kezdtük, mert már a második szakaszon dolgozunk, a második generációs oltásokon” – tette hozzá.

Ursula von der Leyen szombaton jelentette be, hogy a Pfizer/BioNTech vállalatokkal létrejött újabb, harmadik szerződés 900 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag szállítását írja elő további 900 millió dózis későbbi megvásárlásának lehetőségével 2022-ben és 2023-ban, s hozzátette, hogy az Európai Bizottság más gyógyszergyártókkal is tervezi további szerződések megkötését.

Korábbi tájékoztatása szerint a további vakcinaadagok a koronavírus új változataival szembeni védettség biztosítása mellett lehetővé teszi gyermekek és fiatalok beoltását is.

Az Európai Bizottság egyértelművé tette, hogy a hírvivő RNS-alapú (mRNS) oltóanyagokat, a Pfizert és az amerikai Modernát részesíti előnyben, mert ezek bizonyítottan hatékonyak a koronavírusnak a dél-amerikai és brazil variánsaival szemben is.

Thierry Breton már április közepén elmondta, hogy az Európai Unió csak olyan vakcinagyártókkal szerződik, amelyek a vállalt időben teljesítik a megrendeléseket. Agnes Pannier-Runacher francia ipari miniszter pedig ekkor jelezte, hogy az EU valószínűleg nem hosszabbít szerződést a svéd-brit gyógyszeróriással, miután Dánia teljesen elállt az AstraZeneca oltóanyagának használatától, más országokban pedig a ritka vérrögképződéses esetek miatt a használatát életkori korlátozásokhoz kötötték.

Az Európai Bizottság múlt hónapban jogi eljárást indított az AstaZenecával szemben, amiért a brit-svéd gyártó nem teljesítette időben a vállalt szállításait, a felek május 26-án egyeztetnek a bíróság előtt Brüsszelben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?