A Nagyszombat megyei szociális otthonokban a jelentkezők 95 %-át beoltották

koronavírus-vakcina

Április végéig a Nagyszombat megyei szociális otthonok 2183 lakóját és dolgozóját oltották be. A jelentkezők 95 százaléka kapta meg az oltást. A Pfizer/BioNTech vakcina második adagját már 1661 ember kapta meg – tájékoztatott Blažena Flamíková, a megyei hivatal szociális osztályának igazgatója.

„Oltottak már egyebek mellett a pozsonyeperjesi, az ekecsi, a nyitrapásztói vagy a zavari létesítményben. Szinte mindenkit beoltottak már, aki kérte, és akinek az egészségi állapota ezt lehetővé tette" - mondta Flamíková, és hozzátette, a megyei szociális intézmények összesen 2732 lakója és alkalmazottja közül már közel 80 százaléknyian legalább az első oltást megkapták.

Többnyire közvetlenül a szociális intézményekben oltanak az egészségügyi dolgozók. Fokozatosan megkapják a védőoltást az önkormányzati, a városi, a megyei hivatalok alkalmazottai, valamint a nem állami szociális intézmények dolgozói. A mobil oltóegység már több mint 200 adag vakcinát beadtak.

„A mobil egységeknek köszönhetően felgyorsíthatjuk a legveszélyeztetettebbek beoltását. A védőoltásoknak is köszönhetően a járvány kezdete óta most a legjobb a helyzet a szociális intézményekben. Szerencsére jelenleg egyetlen létesítményben sincs fertőzött" - mondta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?