GALÉRIA: Heger megkapta a koronavírus-oltás első dózisát

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szombaton megkapta a koronavírus elleni vakcina első adagját Pozsonyban. 

A miniszterelnököt az AstraZeneca vakcinájával oltották be. „A vakcináció a leggyorsabb módja annak, miként vethetünk vége a járványnak. Ezt a történelem is bizonyította” – jelentette ki Heger, egyben felszólította azokat, akik még nem regisztráltak az elektronikus váróterembe, hogy tegyék meg azt. „Köszönöm mindenkinek, aki már jelentkezett” – jegyezte meg.

A szlovák lakosság vakcinációjának ütemét illetően elmondta, jól halad, de több energiát kéne az oltási kampányra fordítani, hogy minél többen regisztráljanak, és ne féljenek az oltástól. 

A kormányfő egyúttal elnézést kért a fiataloktól az oltási időpontok törlése miatt. A probléma, mint mondja, nem az, hogy regisztráltak a váróterembe, hanem hogy időpontot is kaptak. „Remélem, hogy a fiatalok megértik, hogy az idősebbek élveznek előnyt” – mondta, egyben türelmet kért.

Heger a pozsonyi Nemzeti Futballstadionban kialakított nagy kapacitású oltóponton kapta meg a vakcina első dózisát, miután néhány hete regisztrálta magát az elektronikus váróterembe.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?