Elon Musk szerint 10 éven belül megkezdődhet a Mars-város építése

Mars-város

Nem akar tovább várni a SpaceX milliárdos ügyvivője: pár éven belül letenné a Mars első városának alapkövét.

Elon Musk, a SpaceX- és Tesla-cégek főnöke egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy néhány évtizeden belül város jöhet létre a Marson. A milliárdos nemrég azonban módosított a terveken, és a határidőt sokkal előrébb hozta.

Musk most már azt szeretné, ha az építkezés még ebben az évtizedben megkezdődne a vörös bolygón.

Az ABIBOO építészcsoport mindeközben bejelentette a Nüwa nevű Mars-város terveit, mely egy hatalmas, egymásba kapcsolódó telep lenne. Ezt megfelelő fejlesztések után, akár bővíteni is lehetne, hogy újabb kutatólaborok jöjjenek létre a planéta felszínén. A város természetesen szállással is rendelkezne, hogy az űrhajósoknak legyen hol lakniuk.

Az elképzelés nagy valószínűséggel nincs ínyére Elon Musknak: a milliárdos ugyanis elsőként szeretné elérni a Marsot, és letenni a majdani város alapkövét.

Az elképzelést azonban nagyban nehezíti, hogy a SpaceX által erre a célra tervezett Starship űrhajóval továbbra is az alapvető kísérleteket: a felszállást és a biztonságos landolást próbálják elvégezni.

A munka gyorsításának az eddigi hírek szerint két oka lehet.

Az építkezés első, lehetséges dátuma túl későn van, és attól tartanak, hogy a most 49 éves Musk már nem fogja megélni. Sokan a 2050-es évekre becsülik az első Mars-városok létrejöttét. 

A másik magyarázat pedig egyértelműen az, hogy a SpaceX ügyvivője nem szeretné, hogy egy másik cég elvegye tőle a győzelmet.

(bl, hvg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?