Idén januárban 68 százalékkal többen haltak meg, mint tavaly

krematórium
Pozsony |

Idén januárban 68 százalékkal többen haltak meg, mint az előző évek azonos időszakában – tájékoztatott pénteken a Statisztikai Hivatal (ŠÚ). Minden ötödik, januárban elhunyt személy 65 évnél fiatalabb volt. Összességében elmondható, hogy a 64 évnél fiatalabbak körében az átlagosnál több mint harmadával, 36 százalékkal emelkedett a halálozások száma. Nyitra megyében a legrosszabb a helyzet.

A Statisztikai Hivatal adatai szerint a koronavírus-járvány második hulláma jelentős hatással volt a halálozások számára. Összesen 8650 ember halt meg 2021 első hónapjában. 3500-zal többen, mint amennyi az elmúlt öt év átlaga. A tavaly januári adatokhoz képest, 3600-zal több ember halt meg.

„A halálozások teljes számát követik a statisztikusok, hogy a halál okától függetlenül adatokat szerezzenek, amelyeket összehasonlíthatnak a korábbi évek adataival – közölte Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal népességstatisztikai főosztályának igazgatója.

Az idei, januári halálozási adatok azt mutatják, hogy az előző öt év, azaz 2016 januárja és 2020 közötti időszakhoz képest 68 százalékkal több ember halt meg. A statisztikák szerint a halálozási ráta dinamikája növekszik. Novemberben ez az arány 41, decemberben már 60 százalékos volt.

A statisztikai hivatal szerint idén januárban a 65–74 éves korosztály körében romlott a helyzet, ebben a korcsoportban emelkedett leginkább a halálozási ráta. A statisztika szerint a januári halálozások számára vonatkozó adatok alátámasztják, hogy a 64 év alattiak körében is emelkedni kezdett ez a kedvezőtlen arány. Míg tavaly év végén ebben a korcsoportban csak enyhén haladta meg az átlagot a halálozások száma, januárban minden ötödik elhunyt ember 65 évnél fiatalabb volt.

Megyei összehasonlításban Nyitra megyében volt a legrosszabb a helyzet. Itt az előző évekhez viszonyítva két és félszeresére nőtt a halálozási ráta. A statisztikusok 153 százalékos emelkedést regisztráltak.

Míg a járványt megelőzően 700–750 körül volt a januári halálesetek száma Nyitra megyében, ez a szám idén meghaladta az 1800-at. Ezt követi Nagyszombat megye, ahol a halálozási ráta 82 százalékos emelkedését regisztrálták. Pozsony és Trencsén megyében 60 százalék körüli az emelkedés, a többi megyében 50 százalék körüli. Januárban a legkevesebben Zsolna megyében haltak meg, ahol a halálozási ráta 38 százalékkal haladta meg az előző évek átlagát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?