Hosszú távon a járványnak nincs hatása a klímaváltozásra

koronavírus

A koronavírus-világjárvány megfékezésére hozott korlátozások világszerte a károsanyag-kibocsátás csökkenését hozták, hosszú távon azonban a pandémiának „elég kicsi” vagy „kimutathatatlan” a hatása a klímaváltozásra egy új kutatás szerint.

„Ha csak rövid ideig tart a kibocsátás akár nagy mértékű csökkentése, akkor valószínűleg nincs kimutatható hatása a klímára. A globális felmelegedés mérséklésének és végső soron a világ-átlaghőmérséklet stabilizálásának előfeltétele, hogy évről évre folyamatosan nullára csökkenjen a nettó emisszió” – írta a Science Advances című tudományos lap pénteken megjelent számában a Kanadai Klímakutató Központ John Fyfe vezette kutatócsoportja.

A nagy-britanniai Norwichban lévő Kelet-angliai Egyetem kutatói Corinne Le Quere vezetésével a globális szén-dioxidkibocsátásnak a 2020-as korlátozások okozta csökkenését 2019-hez képest hét százalékra becsülték – olvasható egy másik tanulmányban, mely a Nature Climate Change-ben jelent meg.

A kibocsátott szén-dioxid mennyisége 2019-hez viszonyítva 2,6 gigatonnával csökkent, így 34 gigatonna lett, ami az eddig megfigyelt legnagyobb mérséklődés.

Ezen felül a kutatók elemezték, hogyan alakultak az egyes országok kibocsátásai a 2015-ös párizsi klímacsúcs óta. A párizsi klímacsúcson szinte az összes állam abban egyezett meg, hogy a felmelegedést az ipari forradalom előtti átlaghőmérséklethez képest két Celsius-fok alatt tartják, lehetőleg 1,5 fokban maximálják.

A vizsgált országok közül a nagy átlagjövedelműekben 2015 és 2019 között átlagosan évente 0,8 százalékkal csökkent a kibocsátás, 2020-ban a világjárvány miatti korlátozások idején kilenc százalékkal.

Hasonló volt a helyzet a magas-közepes átlagjövedelmű országokban, itt azonban a 2020-as kibocsátás csak öt százalékkal mérséklődött. Az alacsony jövedelmű országokban 2015 és 2019 között 4,5 százalékkal, 2020-ban kilenc százalékkal esett vissza a kibocsátás.

A brit kutatók szerint a párizsi klímacél eléréséért évente globálisan egy-két gigatonnával kellene csökkenteni az emissziót az évszázad végéig. Kanadai kollégáikhoz hasonlóan ők is hangsúlyozták, hogy a világjárvány miatti átmeneti emissziócsökkenésnek szinte semmilyen hosszú távú hatása nem lesz a klímaváltozásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?