Biztatóbb eredményeket hozott a tesztelés negyedik fordulója

Érsekújvár
Érsekújvár/Léva |

Csaknem mindenütt csökkent a fertőzöttek száma, legalábbis ez derül ki a lévai és az érsekújvári régióban végzett átfogó tesztelések negyedik fordulójának az eredményeiből. A Lévai járásban tizenkét olyan község van, ahol egy koronavírus-fertőzött sincs.

Léván 5320 személyt teszteltek le múlt hétvégén, ebből 28 személynek lett pozitív eredménye, ami 0,53 százalékos fertőzöttségi arányt jelent, egy héttel ezelőtt 0,78 százalékot állapítottak meg.

Csökkenő fertőzöttség

A Lévához tartozó László-majorban, ahol hátrányos helyzetű lakosok élnek, egyetlen fertőzött sincs. A szűrővizsgálatok korábbi fordulóin még jóval magasabb volt a pozitivitás a városban, az első átfogó teszteléskor 1,47, a másodikon 1,34 százalékos. Február 13-án és 14-én a lévai járásbeli Báton egyetlen fertőzött sem akadt, mint ahogy Csatán és Lontón sem. Besén hat lakosnak volt pozitív eredménye, közülük négyen helyi lakosok. Bori, Deménd és Szántó lakosait közösen tesztelték, mindhárom községben akadt 1-2 pozitív teszteredmény. Farnadon az 574 tesztelt lakosból ötnek volt pozitív eredménye. Garamkálnán a 888 tesztelt személyből egy sem lett pozitív, holott egy héttel ezelőtt a mintegy kilencszázból hat koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.

Jobbat reméltek

Érsekújvárban február 13-án és 14- én összesen 6678 tesztet végeztek el, ebből 25 személynek lett pozitív eredménye, ami 0,37 százalékos fertőzöttséget jelent. Az átfogó tesztelés első fordulójakor még 1,49 százalékos volt a fertőzöttségi arány, a második fordulóban 0,84 százalékos, a harmadik forduló során 0,66 százalék. Érsekújvárban négy ingyenes tesztelőponton a hét minden napján letesztelhetik magukat a lakosok. Tardoskedden szombaton 1244 tesztet végeztek el, ebből 15 személynek lett pozitív az eredménye, ami 1,2 százalékos fertőzöttséget jelent. Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere nem titkolta csalódottságát, mondván, néhány lakos már jelezte neki, hogy nem minden koronavírus-fertőzött tartja be a kötelező karantént. Arra kérte a tardoskeddi lakosokat a polgármester, hogy ha nem kérhetnek meg rokont, vagy ismerőst, forduljanak a községi hivatalhoz segítségért, de nem menjenek el vásárolni. Tardoskedden vasárnap 1123 személy vett részt a szűrővizsgálaton, és hatnak lett pozitív eredménye, így a hétvégi összesítést végül 0,89 százalékos fertőzöttségi aránnyal zárták. Andódon, Bánkeszin, Alsóohajban, Zsitvamihályban, Nagykéren alacsony volt a fertőzöttségi arány, és Bellegszencsén (Podhájska) sem haladta meg az egy százalékot. Koltán az 552 teszt közül 12 lett pozitív, ami viszont 2,17 százalékos fertőzöttséget jelent és Szemerén 1,51 százalékos lett a pozitivitás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?