Ma van a magyar kultúra napja

ddddd

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. 

A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, a kéziraton még szereplő a „Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey első kötetében már ezzel az alcímmel látott napvilágot. Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc nyert meg. 
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is.”

A Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december 29-én határozott a magyar kultúra napjának megtartásáról, rendezvényeket először 1989 januárjában szerveztek. Az ünnep alkalmából a magyarság szerte a világban megemlékezik kulturális értékeiről. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?